A tavalyi év brutális exportrekordot hozott Magyarországon, amivel a kivitel értéke 14 százalékkal növekedett és elérte a 119 milliárd eurót, még a világgazdasági nehézségek ellenére is - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ózdon.
Az egyház, az állam és a közösségek együttműködéséből csodák származnak - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Aszófőn a Tihanyi Bencés Apátság 140 millió forintból épült Szent Benedek Zarándokházának átadásán.
Több mint 755 millió forint összköltségvetésű beruházás keretében automatizált festőüzemmel bővítette bútorgyártó kapacitását a nemesnádudvari Vertex Bútor Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A kormányzati támogatással megvalósult, mintegy félmilliárd forintos környezetvédelmi beruházásnak köszönhetően szinte megszűnt az ATEV Zrt. hódmezővásárhelyi üzemének szagterhelése - közölte Vígh Róbert Ferenc gyárigazgató hétfőn a helyszínen.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Óriási mérföldkő, hogy a közbeszerzés kiírásával megkezdődött az M0-s északi szakaszának beruházása - jelentette be Vitályos Eszter.
A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében a kormány a Hungerit Zrt. több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 1 milliárd forintos támogatást nyújtott - jelentette be Varga Mihály pénzügyiniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Vírus-és baktériummentes csomagolóanyagokat gyárt a körösladányi Box Print-FSD Packaging Kft.
Még sem nyit Barcelonában új részleget a szentpétervári Ermitázs Múzeum, mivel a beruházáshoz nem sikerült megszerezni az önkormányzat támogatását.
Tavasszal befejeződik a 30 milliárd forint értékű logisztikai gigaberuházás az ukrán határ közelében található Fényeslitkén az East-West Gate (EWG) intermodális terminálon - tájékoztatta a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) csütörtökön az MTI-t.
A magyarországi vállalatok beruházásai lehetővé teszik, hogy a tavalyi rekordév után az idei esztendő is sikeres legyen gazdaságilag, ehhez a kormány által bejelentett adócsökkentések biztosítják az alapot - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Turisztikai fejlesztés miatt január 31-én bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert, a tervek szerint idén március 1-jén nyitja meg kapuit újra a létesítmény - olvasható az állatkert honlapján.
Az ország kevésbé fejlett régiói vállalkozásait megcélzó 80 milliárd forintos pályázatot követően megnyílt az a 20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázat is, amely a fejlettebb régiók mikro, kis és közepes vállalkozásainak nyújt támogatást - mondta György László.
