Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A vidék erősítése az egész ország erősítését is jelenti, fontos, hogy ne legyen olyan pontja az országnak, amely kiesik a gazdaság vérkeringéséből.
A magyar gazdaság ma jóval ellenállóbb a válságokkal szemben, mint 2010 előtt - közölte a pénzügyminiszter pénteken Tiszafüreden a kutyafelszereléseket gyártó K9-Sport Kft. új, ötezer négyzetméteres gyártó és logisztikai üzemének ünnepélyes átadásán.
A high-tech szektor erősödéséről beszélt az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Békéscsabai Szakképzési Centrum Légi és Gépipari Képzőközpontjának átadásán; a 2,5 milliárd forintból létrehozott központban képzik majd az épülő gyulai Airbus-gyár alkalmazottait is.
Csaknem negyedmilliárd forintos beruházással új gyártócsarnokot épít, eszközöket szerez be és informatikai fejlesztéseket végez a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
A nagyvállalati beruházási programban három cég mintegy 30 milliárd forint értékben indíthat új beruházásokat a kormány 11,2 milliárd forintos támogatásával; a fejlesztések 350 munkahely létrejöttéhez járulnak hozzá - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A korábbi sebészeti klinika épületét uniós támogatással átalakítva jövő ősztől új oktatási tömbben is zajlik az egészségügyi képzés a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Öt városrészben kezdődik el a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden, a 9 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően - amelynek 60 százalékát uniós támogatás fedezi - mintegy felére csökken a távfűtés földgázfelhasználása.
A MÁV saját, csaknem 1 milliárd forintos beruházásával megújult a MÁV VAGON Szolnok Területi Központ Kőrösi úti szociális épülete - jelentette be a MÁV elnök-vezérigazgatója csütörtökön Szolnokon a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A fejlődés következő "nagy útvonala" Szolnokon a turizmus lehet a statisztikák szerint, hiszen ugrásszerű növekedésnek indult a vendégéjszakák száma, amely a járvány előtti időben 40 ezer feletti volt - közölte az igazságügyi miniszter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Országszerte újabb közel 90 fejlesztés valósulhat meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nemrég zárult strandfejlesztési pályázatának köszönhetően; 40 beruházás finanszírozásáról már döntés is született - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn.
Családi apartmanok, napelempark és játszóterek építését kezdik meg a mátraverebély-szentkúti római katolikus nemzeti kegyhelyen; a munkák ideje alatt a kegyhely zavartalanul működik - közölte Orosz Lóránt kegyhelyigazgató az MTI-vel pénteken.
