Tatabányán felújítják a Megyeházát

Tatabányán megkezdődik az 1952-ben épült Megyeháza felújítása, 640 millió forintot fordítanak a Fő téren található ingatlan energetikai korszerűsítésére - ismertette Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja pénteki sajtótájékoztatóján.

Kollégiumot alakít ki a Szegedi Tudós Akadémia

Az egykori Bartók Béla Művelődési Ház felújításával kollégiumot alakít ki a Szegedi Tudós Akadémia, a beruházást 1,3 milliárd forintos kormánytámogatás teszi lehetővé - közölte Varró András, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke pénteken a helyszínen.

Több mint 400 millió forintért bővíti gyárát a Momert Zrt.

A dunaújvárosi Momert Zrt. 191,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.

Újgenerációs informatikai hálózatot építenek ki Zalaegerszeg térségében

Zalaegerszeg térségében 33 települést lefedő, szupergyors internetezést biztosító informatikai hálózatot épít a Magyar Telekom és a Tarr Kft. konzorciuma, a beruházásra több mint 1,1 milliárd forint támogatást nyertek.

Több mint négymilliárd forintot kaptak a kórházak struktúraváltó fejlesztések előkészítésére

Összesen 4,25 milliárd forint támogatást kaptak a kórházak struktúraváltó fejlesztések előkészítésére az év végén - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója csütörtökön Makón

Kormányzati támogatással bővítik a makói fürdőt

Kormányzati forrásból, mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a makói fürdőt - jelentette be Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester kedden a Maros-parti városban.

Négy egészségügyi intézmény fejlesztésének előkészítését támogatja a kormány

Négy egészségügyi intézmény öt helyszínen megvalósuló fejlesztésének előkészítését támogatja a kormány - közölte az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Szentesen.

Megkezdődik a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korszerűsítése

Több mint 4 milliárd forintnyi hazai és európai uniós forrásból, a Modern Városok Program keretében megkezdődik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének korszerűsítése.

Mintegy 47,5 millió eurós beruházással bővítette móri gyárát az autóipari Adient

Mintegy 47,5 millió eurós beruházással bővítette móri gyárát az autóipari Adient, az új üzemcsarnokot pénteken avatták fel.

Elkezdődik a Velencei-tó partfalának komplex felújítása

Elkezdődik a Velencei-tó partfalának komplex felújítása: a tó vízminőségének javítása, a partmenti területek természet-közeli állapotának biztosítása, illetve a környezettudatos rehabilitációja, európai uniós támogatásból, nettó tizennégy milliárd forintból.

Fedett jégcsarnok épül Szombathelyen

Több mint 2,2 milliárd forintos beruházással Szombathelyen fedett műjégpálya épül, amelynek alapkövét pénteken délután rakták le a vasi megyeszékhelyen.

Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát

Csaknem 100 millió forint beruházásával egy mintegy hat méter magasan és több mint 300 méter hosszan épített Lombkorona sétányt adtak át szerdán a Karcagi Parkerdőben, a beruházás a Nefag Zrt. elmúlt években megkezdett közjóléti turisztikai fejlesztéseinek részeként valósult meg.