Cél a lehető leggazdaságosabb üzemeltetés mellett biztosítani a minőségi munkakörülményeket minden beruházás során - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Egerben.
Uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból felújították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két gyakorlóiskoláját.
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elkészült az új Rákóczi úti gyalogátkelő, melynek köszönhetően kényelmesebben és gyorsabban lehet átkelni a hetedik kerületi Kazinczy utca és a nyolcadik kerületi Szentkirályi utca között - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-t.
Több mint 350 ezer eurós önerős beruházással bővítette autóipari gyártósorait a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., de már újabb gépsorok beállításait is tervezik - mondta szerdán a helyszínen tartott avatáson a cég ügyvezetője.
A háború és az elhibázott szankciók káros hatásai még 2023 harmadik negyedévében is tetten érhetők voltak a beruházások alakulásában.
A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 2,2 százalékkal mérséklődött.
A Hankook Tire nagyjából 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson, ahol a dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.
Szerző: Ancsy
itt:
Informatika
Uniós támogatással bővítette szegedi központját a kulturális örökség megőrzését és a tudásmenedzsmentet segítő szoftvereket fejlesztő Monguz Kft. - közölte Kármán László ügyvezető szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az 1,3 milliárd eurós beruházással épülő ácsi katódanyaggyár területén jelenleg régészeti és talajvédelmi munkák zajlanak - közölte a beruházást végző Bamo Technology Hungary Kft. közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.
Átadták kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új, uniós támogatással, csaknem 9 milliárd forintból kialakított és felszerelt egészségtudományi képzési központját, amely Banga Ilona biokémikus nevét viseli.
Az a kormány célja, hogy az egyetemek a gazdasági és társadalmi átalakulás motorjai legyenek, a gazdasággal együttműködve pedig jelentősen növeljék Magyarország versenyképességét - hangsúlyozta a pénzügyminiszter kedden Székesfehérváron.