Az Európai Unió (EU) nagy részén súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon: az egymillió lakosra vetített adatok szerint a fertőzöttek száma alapján a 10. helyen, az elhunytak száma alapján a 15. helyen áll az az unióban az ország - közölték csütörtökön a koronavirus.gov.hu-n.
Lassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtök reggel közölt kimutatások szerint az elmúlt 24 órában 8925 újabb koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami nagyjából azonos a keddi adattal.
Fertőzöttségi kategóriákba sorolja a koszovói kormány péntektől a településeket, a legtöbb fertőzöttel rendelkező helyeken 19 és 5 óra között kijárási tilalmat vezetnek be, valamint minden üzletnek be kell zárnia.
Fagyasztott importcikk okozhatott koronavírus-fertőződést az észak-kínai Tiencsinben, ahol vasárnap, hónapok óta először belföldi fertőzésből eredő esetet azonosítottak - írta hétfőn a China Daily című kínai lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.
Mikor és miben vesztheted életed a morbid horoszkóp szerint?
Eddig 81 orosz sportoló kapta el a koronavírust az ország különböző központi és regionális edzőtáboraiban, azok májusi újranyitása óta.
A világon 36 516 788 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 061 888, a gyógyultaké pedig 25 456 281 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint.
A világon 36 156 547 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 055 684, a gyógyultaké pedig 25 273 110 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerinti csütörtök reggeli adatai szerint.
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 6431-gyel 1 122 241-re emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint.
Szakértők szerint aggasztó a járványhelyzet Montenegróban, ahol 3208 aktív esetet tartanak nyilván, ami azt jelenti, hogy százezer lakosra 509 fertőzött jut.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma is elkerülhetetlen - vélik szerbiai járványügyi szakértők, akik szerint arról kell gondoskodni, hogy a téli hónapokban ne legyen egyszerre sok koronavírus- és influenza-fertőzött - közölte a szerbiai közszolgálati televízió pénteken.
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele - közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.