MNB: egy év alatt csaknem egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, amely a verseny élénkülésére utal.

FBAMASZ: 60-70 ezer kgfb-szerződést is lecserélhetnek az érintett autósok

November végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetnek, mivel egyes biztosítók az idén is vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket és így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosításánál kedvezőbb konstrukciókkal.

MNB: jóval infláció felett nőtt a tőkepiaci szereplők, pénztárak, biztosítók forgalma 2024-ben

A magyarországi öngondoskodási, biztosítási és tőkepiaci szektor, valamint a közvetítők egyaránt kétszámjegyű, az inflációt jelentősen meghaladó forgalomnövekedést könyvelhettek el 2024-ben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.

NGM: a családok védelme érdekében a kormány minden esetben fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben, a biztosítók önként vállalták a lakásbiztosítási díjak korlátozását

A kormány az élelmiszerek, a háztartási cikkek, a banki számladíjak és a telekommunikációs szolgáltatások díjai esetében is fellépett az igazságtalan áremelésekkel szemben.

Újabb biztosítók jelezték csatlakozási szándékukat

Újabb biztosítók jelezték csatlakozásukat pénteken az MTI-nek küldött közleményükben, hogy önkéntes vállalásként egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérése alapján.

Mabisz: a szeptemberi viharok nyomán több mint egymilliárd forint kárösszeggel számolnak a biztosítók

Több mint nyolcezer kárbejelentés érkezett a szeptember 13-16. közötti viharok nyomán a biztosítókhoz, amelyek 1,1 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékolnak kárkifizetésre - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.

MNB-jelentés: 2023 a korrekció éve volt biztosítók, pénztárak, tőkepiaci szereplők számára

A korábbi jelentős eszközleértékelődés után a tavalyi a korrekció éve volt a biztosítóknál, pénztáraknál, valamint a tőkepiacokon, és az átértékelődés hatására a háztartások bruttó pénzügyi vagyona is jelentősen emelkedett - mondta Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.

MNB: márciusban rendkívüli lehetőség nyílik a lakásbiztosítások újrakötésére

Idén márciusban - ha az érintett ügyfél úgy dönt - egy hónapig soron kívül átköthetővé válnak a lakásbiztosítások.

A biztosítók fenntartható működésre átállását támogató ajánlást adott ki az MNB

Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a magyarországi székhelyű biztosítók számára az éghajlatváltozással kapcsolatos és környezeti kockázatokról, illetve a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről tevékenységük során.

Kevesebb vagyonbiztosítást kötnek a vállalatok

Az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A Generalinál bejelentett hétvégi viharkárok összege eléri a 2 milliárd forintot

A Generali Biztosítóhoz a múltheti, főként a hétvégi viharok nyomán már csaknem 7000 kárbejelentés érkezett, a károk értéke megközelítőleg 2 milliárd forint.

MNB: emelhetik a biztosítók az életbiztosítások garantált kamatát

Az MNB megnöveli a biztosítók által a hagyományos (nem unit-linked) életbiztosításoknál adható garantált kamat maximumát.