Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Tizennyolc neves villányi pincészet - köztük Gere Attila, Bock József, illetve Tiffán Ede és Zsolt borászata mutatja be prémium borait a március 17. és 19. között a budapesti Corinthia Hotelben megrendezésre kerülő VinCE Budapest Wine Show-n - közölte a Villány-Siklósi Borút Egyesület elnöke az MTI-
Elfogadták a szőlő-, borágazati stratégiát, amelynek a társadalmi egyeztetése még augusztusban kezdődött - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
Három közösségi borászati feldolgozóüzem épül Tokaj-Hegyalján, és rövidesen elindulnak a borvidék közösségi beszerzési, illetve marketing programjai is.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Túl az Óperencián, az álmok országában létezik egy másik Budapest, ami nem mese, hanem valóság.
Magyarország a díszvendége a szerdán kezdődött Enoexpo krakkói nemzetközi borászati szakkiállításnak - mondta a vásár megnyitóján résztvevő Gál Péter, a földművelésügyi tárca helyettes államtitkára az MTI-nek.
A kormány 40 milliárd forintos, borászati beruházásokra fordítható támogatási keret megnyitásáról döntött idén a Vidékfejlesztési programon belül, ebből a jobb, modernebb borok készítéséhez szükséges ...
Csaknem 50 magyar bor indul a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) védnöksége alatt rendezett legnagyobb versenyen, a Berlin Wein Trophy (BWT) nevű mustrán, amely csütörtökön kezdődik a ...
Csökkennek a szőlő és bortermelők, valamint a hegybírók adminisztrációs terhei október közepétől a Földművelésügyi Minisztérium (FM) rendeletmódosítása nyomán.A borászati adatszolgáltatás, valamint a ...
Olasz import borok zárolását rendelte el a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor az M1 aktuális csatornán szombaton bejelentette, hogy 50 ezer hektoliter olasz, a gyanú szerint cukrozott, hamisíto...
Közel 770 ezer hektoliter bort exportált tavaly Magyarország, mintegy 85 millió euró értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a kéknyelű virágzásával egyb...
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: vannak még hatékonysági tartalékai a hazai szőlészetnek és borászatnak
Vannak még hatékonysági tartalékai a hazai szőlészetnek és borászatnak - jelentette ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szakmai igazgatója vasárnap a II. Bországgyűlés című rendezvényen Ópusztasze...
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tagjai számára kötelezővé tette, hogy biztonsági jegyet helyezzenek el a földrajzi jelzés nélküli borokra, amit a földművelésügyi miniszter kiterjeszt a piac továb...
