Kibertámadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróság számítógépes rendszerét

Kibertámadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) számítógépes rendszerét a múlt héten - erősítette meg a hágai testület közleményben szerdán a NOS holland hírportál értesülését.

Csaknem félmilliárd forintnyi kriptovalutát foglaltak le adócsalóktól

Több mint 420 millió forintot érő kriptovalutát foglaltak le a NAV nyomozói egy hárommilliárd forint adót eltitkoló bűnszervezettől, amely okostelefonokkal, tabletekkel, napelemekkel és egyéb elektronikai eszközökkel kereskedett - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

Vádat emeltek egy utastársa halálát okozó sofőr ellen

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az M5 autópályán gépkocsijával belerohant egy teherautóba és a baleset következtében egyik utasa életét vesztette - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Csempészett cigarettát találtak egy belga turistabuszon, Hegyeshalomnál

Több mint ötszáz doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy belga turistabusz egyik utasánál, Hegyeshalomnál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Elfogtak két, Szeged belvárosában lövöldöző férfit

Elfogtak a rendőrök két férfit, akik egy társaság tagjaiként szamurájkarddal, késsel és gumilövedékes fegyverrel akartak adósságot behajtani pénteken egy ismerősüktől Szeged belvárosában - közölte a rendőrség a honlapján hétfőn.

Letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, mert repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak

Augusztus végén letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, aki a gyanú szerint a szankciók kijátszásával repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak - közölte a pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló holland hatóság (FIOD).

Vádat emeltek egy szegedi nővel szemben, aki megpróbálta megölni alvó férjét

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki tavasszal Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent tartózkodott - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozza az ügyészség a pécsi buszbeszerzési perben

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozza a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben.

Halálos balesetet okozó embercsempészt ítéltek el Komáromban

A Komáromi Járásbíróság öt és fél börtönbüntetésre ítélt egy grúz embercsempészt, aki járművével menekülés közben fának ütközött, és autójában két ember meghalt - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Három feltételezett dílert vettek őrizetbe budapesti nyomozók

Csaknem négy és fél kilogramm, mintegy 25 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le, három feltételezett dílert pedig őrizetbe vettek a budapesti nyomozók - adta hírül honlapján a rendőrség pénteken.

Rendőrre támadt Horvátországban egy migráns igazoltatás közben

Egy szlovén rendőr könnyebben megsérült, amikor igazoltatás közben fellökte őt egy migráns, aki ezután két társával együtt elmenekült a helyszínről - közölte kedden a koperi rendőrkapitányság.

Vádat emeltek egy 30 milliós rablás ügyében

Jelentős értékre elkövetett rablás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, aki 2020 decemberében egy cégvezetőt rabolt ki I. kerületi otthonánál, több mint 30 millió forintot erőszakkal megszerezve.