Csaknem 160 km/órával hajtott be a körforgalomba egy autós Balatonfőkajárnál

Felfüggesztett fogházbüntetést és járművezetéstől való eltiltást kért az ügyészség arra a férfira, aki tavaly csaknem 160 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott be egy balatonfőkajári körforgalomba, és emiatt balesetet szenvedett.

Zárkatársát terrorizáló fogvatartott ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fenyegette és bántalmazta zárkatársát Nagyfán, a büntetés-végrehajtási intézetben - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Elfogták a XVI. kerületi emberölés gyanúsítottját

Elfogták a vasárnapi, XVI. kerületi halálos késelés gyanúsítottját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség oldalán.

Menekülni próbáló embercsempészek ellen indult eljárás

Az igazoltatás elől menekülni próbáló embercsempészek ellen indult eljárás Szegeden, az ügyészség kezdeményezte a gyanúsítottak letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Emberölés áldozata lett egy december végén Budapesten eltűnt férfi

Gyilkosság áldozata lett egy 33 éves érdi férfi, akinek eltűnését édesapja január 5-én jelentette be; a tettes beismerő vallomást tett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn.

Emberkereskedelem miatt indult eljárás egy férfi ellen Szegeden

Emberkereskedelem minősített esete és kényszermunka miatt indult eljárás Szegeden egy férfi ellen, aki a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányokat fuvarozott - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Kétszázötven lőszert találtak a pénzügyőrök Röszkénél

Kétszázötven éles lőszert találtak a pénzügyőrök egy német rendszámú autóban Röszkénél - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Súlyosításért, "Bróker Marcsi" letartóztatásáért is fellebbezett az ügyészség

Fellebbezett az elsőfokú ítélet súlyosítása, további vagyonelkobzás és a "Bróker Marcsi" néven elhíresült karcagi D. Sándorné vádlott letartóztatásának elrendelése érdekében is a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

Két fogvatartott áramot akart vezetni a zárkaajtóba, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek két fogvatartott ellen, aki áramot akart vezetni a zárkaajtóba, hogy így álljon bosszút a felügyelőkön - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Csalók élnek vissza a Magyar Vöröskereszt nevével

Csalók próbálnak SMS-ben pénzt kérni a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva - közölte a vöröskereszt az MTI-vel szerdán.

Körözött magyar bűnözőket fogtak el Németországban

Három, emberölés kísérlete, csoportos garázdaság és betöréses lopás miatt Magyarországon elítélt bűnözőt fogtak el a német hatóságok a magyar rendőrök együttműködésével, európai elfogató parancs alapján Karlsbrunnban - közölte a rendőrség honlapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán.

A helyszínen elfogták a bulinegyedben verekedőket

A helyszínen elfogták a bulinegyedben vasárnap hajnalban verekedő két férfit a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.