ÉVOSZ: az építőiparban dolgozó cégekre tavaly mintegy 250 millió forint munkaügyi bírságot szabtak ki

Az építőipar továbbra is a halálos kimenetelű balesetekkel leginkább érintett ágazat Magyarországon.

Energiaügyi Minisztérium: húszmilliárd forint már megérkezett a flottájukat állami támogatással zöldítő cégekhez

Az eredeti keretösszeg kétharmadát, a 40 milliárdra megemelt teljes forrásmennyiség felét mostanra kifizették a nyertes pályázóknak a vállalati e-autó programban, amelyből decemberig igényelhető járművenként akár 4 millió forint a tiszta és csendes gépkocsik megvásárlásához.

MKIK: augusztus végéig köthetnek szerződést a cégek a kötelező kiberbiztonsági auditról

Augusztus végéig köthetnek szerződést a 2025 január elseje előtt már működő cégek a kiberbiztonsági audit végrehajtására, míg az idén alakult vállalkozásoknak két évük van az audit befejezésére - hívta fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken.

Kína az amerikai vámok sújtotta cégek és munkavállalók támogatását ígéri

A Kínai Kommunista Párt csúcsszerve pénteki ülésén ígéretet tett arra, hogy a pekingi vezetés támogatni fogja az amerikai vámok által leginkább sújtott cégeket és munkavállalókat.

Az elektronikus számlázásról és valós idejű digitális adatszolgáltatásról kéri a cégek véleményét az adóhatóság

Kérdőívben kéri a nagyvállalatok képviselői, illetve a könyvelők, könyvvizsgálók és adótanácsadók véleményét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Energiaügyi Minisztérium: hat területre kaptak szénhidrogén koncessziókat a sikeresen pályázó cégek

A belföldi kitermelés fokozása, az importkitettségek csökkentése érdekében öt év szünet után hirdetett meg újabb bányászati koncessziókat tavaly ősszel az Energiaügyi Minisztérium (EM).

NAV: indulnak az első adategyeztetési felhívások

Hétfőn küldi ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az első adategyeztetési felhívásokat, az érintett cégeknek 15 napjuk van a hibák javítására.

Három éve a legnagyobb mértékben nőhetett az S&P500-as tőzsdeindexben szereplő cégek profitja a tavalyi utolsó negyedévben

Elemzők várakozása szerint három éve a legnagyobb növekedést érte el az amerikai S&P500 tőzsdeindexben szereplő cégek nyeresége a tavalyi utolsó negyedévben.

EM: négyezernél több elektromos személyautót vásárolnának a cégek állami támogatással

Meghaladta a négyezret a vállalati zöldautó programban igényelt személygépkocsik száma.

Jobbik: szankcionálják az állami támogatást felvevő, majd magyarokat elbocsátó cégeket

Büntetőkamattal fizettetné vissza a Jobbik a multinacionális cégeknek adott munkahelyteremtési támogatást, ha azok az összeg felvétele után magyar dolgozókat bocsátanak el, miközben külfödi alkalmazottaikat megtartják.

Coface: nehéz időszakban értek el növekedést tavaly a régió mamutvállalatai

A tavalyi kedvezőtlen gazdasági klíma nyomot hagyott a régió ötszáz legnagyobb vállalatának teljesítményén is, az érintett mamutcégek összforgalma ugyan 2,5 százalékkal 1100 milliárd euróra emelkedett, azonban csak a cégek fele tudott árbevétel-növekedést elérni.

Altorjai Anita: a pénzadományok mellett cégek, vállalkozások segítségét is várják

A közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójával idén a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, az általuk fenntartott törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház működését, illetve egy új hospice ház építését támogatja.