Csalókra figyelmeztet a NAV az adóvisszatérítés ügyében

Csalókra figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adóvisszatérítés ügyében.

Több tízmillió forint kárt okozó cégvezetők ellen emeltek vádat, nem fizettek útdíjat

Több tízmillió forint összegű kárt okozott négy cégvezető a költségvetésnek azzal, hogy céges autóikkal közlekedve éveken át nem fizettek útdíjat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A NAV az szja-visszatérítésre hivatkozó adathalászatra figyelmeztet

Újra felbukkantak a csaló e-mailek, amelyekben adathalászok ezúttal az szja-visszatérítésre hivatkozva próbálják kicsalni a címzettek bizalmas adatait a NAV nevében - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Az útdíjfizetés kijátszásával milliárdos kárt okozó csalók ellen emeltek vádat

Több mint négymilliárd forintnyi kárt okozott egy bűnszervezet a költségvetésnek úgy, hogy nem fizette meg az útdíjakat, a bírságokat, valamint az adókat és a járulékokat - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Daganatos betegségre hivatkozva csaltak ki milliókat, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek egy anya és a fia ellen, mert 160 sértettől több mint 13 millió forintot csaltak ki, azt hazudva, hogy a fiú daganatos beteg - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosítást egy nő, vádat emeltek ellene

Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosításokat egy 72 éves nő, ezért többrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.

Csalás miatt vádat emeltek egy építési vállalkozó ellen Sopronban

Csalás miatt vádat emelt a Soproni Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki építőipari munkák elvégzésére mintegy 30 millió forintot vett fel megbízóitól, de a megbízást nem teljesítette - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Vádat emelt az ügyészség felvizezett gázolajat értékesítő csalókkal szemben

Gázolajjal elkevert vizet értékesített négy férfi tiszta gázolajként, vádat emeltek ellenük - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Veszprém Megyei Főügyészség.

Büntetőeljárás indult egy kutyavásárlással adót csaló cég ellen

Büntetőeljárás indult egy jászberényi cég ellen, amely csak papíron vásárolt nagy értékű kutyákat, a valóságban nem, adóhivatali ellenőrzése pedig több mint százmillió forint adókülönbözetet tárt fel.

Csalók élnek vissza az XLS Futárszolgálat telefonszámával

Csalók élnek vissza az XLS Futárszolgálat telefonszámával, hogy banki adatokat szerezzenek - közölte a cég kedden az MTI-vel.

Fizetési emlékeztetővel tévesztik meg az óvatlan MVM Next-ügyfeleket

Bankkártyaadatok megszerzését célzó hamis fizetési emlékeztetővel tévesztik meg az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. óvatlan ügyfeleit - mondta Péter-Kovács Zoltán kiberbiztonsági szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Vádat emeltek egy Heves megyei csaló bűnszervezet tagjaival szemben

Vádat emeltek egy csaló bűnszervezet tagjaival szemben, akik hatvan embert csaptak be és több tízmillió forint kárt okoztak - közölte a Heves megyei főügyész az MTI-vel csütörtökön.