Komárom első embere lett az Év polgármestere

Molnár Attila (Fidesz-KDNP), Komárom első embere lett idén az Év polgármestere.

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait hétfőn, a legjobb előadás díját a nyíregyházi színház Mohácsi János rendezte Illatszertár című produkciója nyerte el, a legjobb társulat díját a szombathelyi Weöres Sándor Színház érdemelte ki Volpone című előadásával.

A Strand Fesztiválon adják át a Petőfi Rádió zenei életműdíját

Augusztus 21-én Zamárdiban, a Strand Fesztiválon adják át a Petőfi Rádió zenei életműdíját, amelyet ebben az évben Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitárosnak, érdemes művésznek ítélt oda a 200 fős szakmai zsűri - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Idén Zamárdiban, a Strand fesztivál nulladik napján adják át a Petőfi Zenei Díjakat (2. rész)

Idén Zamárdiban, a Strand fesztivál nulladik napján, augusztus 21-én adják át harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat - hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján szombaton Sopronban, a 26. Telekom VOLT Fesztiválon.

Átadták a családok éve verspályázatának díjait

Horváth Dávid, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium 9. osztályos tanulója kapta a családok éve Szabad a vers! elnevezésű pályázatának egymillió forint értékű fődíját.

Ivan Wernisch cseh költő kapja az idén a Franz Kafka-díjat

Ivan Wernisch cseh költő, író és publicista kapja az idén a Franz Kafka-díjat.

Pénteken adják át a Borászok Borásza díjat

Két tokaji, két balatoni és egy villányi borász került be a Borászok Borásza díj döntőjébe, az elismerést április 20-án adják át - mondta Rókusfalvy Pál, a díj alapítója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Átadták a 2017-es év legjobb táncelőadásait jutalmazó Lábán Rudolf-díjat

Hód Adrienn Szólók, valamint Góbi Rita Reptében című koreográfiája nyerte el a 2017-es év legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház.

Közművelődési szakmai díjakat adtak át Budapesten

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár közművelődési szakmai díjakat adott át hétfőn, a magyar kultúra napján Budapesten, a Zeneakadémián.

Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat

Átadták a Magyar Kéműves Remek díj elismeréseket Budapesten pénteken a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron (OMÉK).

Semjén: minden magyart meg kell védenünk, bárhol él a világban

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban.

Szeptember 5-én adják át a Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit

Az idén 20 éves jubileumát ünneplő Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit szeptember 5-én adják át az Országházban - közölte a rendszert működtető Industorg-Védjegyiroda Minőségügyi Kft. kedden az MTI-vel.