Till Attila Tiszta szívvel című filmjéből fejleszt minisorozatot Noah Wyle, a Vészhelyzet széria Carter doktorának produkciós cége, a Slippery Moon Productions, a Warner Bros. TV-vel közösen - tájékoztatta a Laokoon Filmgroup kedden az MTI-t.
Milánóban díjazták a Pilátus alkotóit, a Szabó Magda regényéből készült tévéfilm a legjobb film díja mellett a legjobb rendező, a legjobb színésznő, a legjobb operatőr és a legjobb vágó díját is elnyerte - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.
A magyar nézői szavazatok alapján a 2019-as MTV Europe Music Awards hazai győztese Király Viktor, így november 3-án este ő képviseli Magyarországot Sevillában.
A Varidance Társulat Verslábak, ha táncolnak című költészeti táncshow-ja és az E-mancik Társulat négy színésznőjének Verslábak neccharisnyában című kortárs női darabja megosztva nyerte el a legjobb verssszínházi produkciónak járó díjat a 19. Kaleidoszkóp VersFesztiválon.
A Miskolci Nemzeti Színház Cyrano című előadása, Keszég László rendezése nyerte el a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján.
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át a köztestület 191. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságíró Díjat.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Idén is lehet ajánlásokat küldeni "A nemzet háziorvosa" pályázatra; a betegek, illetve az önkormányzatok által küldött ajánlásokat szeptember 14-ig várják a szervezők.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából elmondott beszédében pénteken az Országházban, mielőtt átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország akkor és attól megy előre, ha sokan végzik el lelkiismeretesen a saját munkájukat - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Várkert Bazárban, ahol március 15-e alkalmából állami elismeréseket adott át.
Teltházas vetítésekkel zárult az 5. alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF), amelynek zsűrije öt kategóriában döntött a díjakról.
A Magyar Nemzeti Bank által alapított Lámfalussy-díjat Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának tagja, a Banque Centrale du Luxembourg korábbi elnöke kapta.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa is díjazza a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny legjobbjait.
