Az Európai Unió is üdvözölte szombat délelőtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentését a nukleáris kísérletek és rakétatesztek felfüggesztéséről.
Rippl-Rónai József - a magyar modern festészet első mestere címmel kiállítás nyílt pénteken a kaposvári festőművész alkotásaiból a zágrábi Modern Galériában.
Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.
II. Erzsébet királynő megnyitó beszédével hivatalosan is kezdetét vette csütörtökön a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta, 53 tagországot számláló Nemzetközösség (Commonwealth) londoni csúcstalálkozója.
Az amerikai elnök április 27-én a Fehér Házban fogadja a német kancellárt.
Johannes Hahn uniós bővítési biztos szerint valószínűsíthető, hogy Macedónia és Görögország a közeljövőben rendezi az előbbi elnevezéséről több mint két évtizede fennálló vitáját - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az elmúlt három-négy évben mélyponton voltak Oroszország és a Nyugat kapcsolatai, és nem látszik, hogyan javulhatna a viszony - mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Bendarzsevszkij Anton Oroszország-szakértő.
Ankara és Moszkva erős kapcsolatait, bár nem mentesek nézeteltérésektől, Emmanuel Macron francia elnöknek a török-orosz viszony megtörésére vonatkozó szavai nem teszik tönkre.
A román vezetők pártállástól függetlenül egybehangzóan elfogadhatatlannak nevezték a vegyi fegyverek használatát, és szolidaritásukat fejezték ki az ország stratégiai szövetségeseivel szombaton.
A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra, Milos Zeman államfő szóvivője viszont bírálta a történteket.
Lengyelország óva int az olyan lépésektől, amelyek a szíriai helyzet további eszkalálódásához vezetnének - áll a lengyel külügyi tárca szombaton kiadott, a szíriai légicsapásokra vonatkozó közleményében.
Nem maradhatnak következmények nélkül az ismételt vegyifegyver-támadások Szíriában, ugyanakkor el kellene kerülni eszkalációs spirál beindítását - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
