Az ipari teljesítmény havi szintű áprilisi csökkenése meglepte az MTI-nek nyilatkozó elemzőket.
Az április foglalkoztatási-munkanélküliségi adatokban a járvány harmadik hullámának hatása tükröződik, a nyitás előrehaladtával viszont érdemi javulás várható - állapították meg a csütörtökön megjelent KSH-jelentéseket kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A legderűlátóbb elemzőket is meglepte az első negyedévi GDP-adat.
Az építőipar fellendülésére számítanak a márciusi adatok alapján az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A holland Aegon NV biztosító negyedéves nyeresége jelentősen csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest, de nagyobb lett az elemzők által vártnál.
Az ipari termelés már tavaly utolérte a járvány előtti teljesítményét, az idén márciusi, a várakozásokat meghaladó adatokban a tavalyi alacsony bázisnak kivételesen nagy szerep jut.
Váratlanul érte az építőipar februári gyenge teljesítménye az MTI-nek nyilatkozó elemzőket, akik szerint ilyen volatilis iparág esetében egy havi adatból nem érdemes trendre következtetni, de a következő hónapok teljesítményét ezután kiemeltebb figyelem övezheti.
Megfelelt a várakozásoknak az infláció márciusi emelkedése, és a világpiaci olajárak valamint a dohánytermékek jövedéki adójának emelkedése miatt a drágulás további gyorsulására számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
Átmenetinek tartják munkanélküliség februári csökkenését az MTI-nek nyilatkozó elemzők és javulást csak a járványügyi korlátozások lazításától várnak.
Eltérően ítélik meg az idei gazdasági kilátásokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A vártnál jobb 2020 negyedik negyedévi beruházási adatok szerepet játszhattak a GDP meglepően kedvező alakulásában, az idén pedig az uniós források segítségével 6-10 százalékos növekedést mutathatnak a fejlesztések - kommentálták a legfrisseb beruházási adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Az elemzők legvérmesebb várakozását is felülmúlta a bruttó hazai termék (GDP) tavaly negyedik negyedévi növekedése, ami arra utal, hogy a vártnál sokkal nagyobb kilábalási kapacitás van a gazdaságban, azaz gyors kilábalásra utal és előrevetíti a gazdaság idei felpattanását.
