Halász: ha az ellenzéken múlna, most sem léphetnének előrébb a magyar családok

A 2019-es költségvetés szavazásán megint kiderült, hogy "ha az ellenzéken múlna, most sem léphetnének előrébb a magyar családok és vállalkozások" - jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője szombaton Debrecenben, a közmédiának.

Fidesz: az ellenzék a pedagógus-béremelést sem támogatta

A Fidesz szerint az ellenzék teljesen hiteltelen, amikor a pedagógusokról beszél, hiszen ők még a pedagógus-béremelést sem támogatták.

Halász: az ellenzék félrevezeti az embereket

Az ellenzéki pártok félrevezetik az embereket, amikor egy magát politikán kívülinek beállító, valójában nagyon is politikai pályán dolgozó, álcivil jelölt mögött sorakoznak fel a vasárnapi józsefvárosi időközi választás előtt - közölte Halász János, a Fidesz frakció szóvivője kedden Budapesten újság

Fidesz: ha az ellenzék nem támogatja a "Stop Sorost", azzal bizonyítja, hogy Soros zsoldjában áll

Ha az ellenzék nem támogatja a "Stop Sorost", azzal azt bizonyítja, hogy Soros György zsoldjában áll - mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a közmédiának hétfőn.

Nézőpont: beigazolódni látszik, hogy az ellenzék számára a túlélés a fontos

A megalakuló parlamenti frakciók alapján beigazolódni látszanak azok a választás előtt megfogalmazott vélemények, miszerint az ellenzék számára a pozíció, a túlélés és az egyéni túlélési stratégiák előtérbe helyezése a fontos - mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője kedd reggel az M1 akt
Választási trükkök, amelyek segítették a Fidesz kétharmados győzelmét

Választási trükkök, amelyek segítették a Fidesz kétharmados győzelmét

Évekkel ezelőtt a parlament fideszes többsége szavazta meg azokat a változtatásokat, amelyek segíthettek a pártnak.
A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

Ifjabb Lomnici Zoltán: az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk

Az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a parlamenti választási eredményekről.

Farkas Örs: veszteségminimalizálás zajlik az ellenzéki oldalon

Veszteségminimalizálás zajlik az ellenzéki oldalon a választás előtt - hangoztatta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Farkas Örs politikai elemző.

Nyitrai: az ellenzék rossz üzenetet küld a gyógyszerészeknek

Az elmúlt években fontos lépés volt a patikák gyógyszerészi tulajdonba kerülése, és ezt a kormány nem akarja feladni - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn a gyógyszerészi kamara elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Halász: az ellenzéki politikusok arcátlanul hazudnak a nyugdíjasoknak

Az ellenzéki politikusok arcátlanul hazudnak a nyugdíjasoknak - értékelt Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Debrecenben, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Fidesz: az ellenzék hazug és cinikus a rezsikérdésben

Hazug, hiteltelen és cinikus az ellenzék rezsikérdésben, hiszen azok beszélnek, akik kormányon "sárgacsekk-adósságba" taszították az embereket, folyamatosan növelve a kiadásokat.