Kezdetét veszi a Gyulai Várfürdő egymilliárd forintos fejlesztése

Kezdetét veszi kedden a Gyulai Várfürdő főépületének átalakítása és bővítése mintegy egymilliárd forintból - közölte az önkormányzat közleményben az MTI-vel.

Fülöp Attila: országszerte megkezdődik a támogatott lakhatást biztosító otthonok kialakítása

Országosan megkezdődik a fogyatékkal élőknek és pszichiátriai betegeknek támogatott lakhatást biztosító otthonok kialakítása a 16 milliárd forintos kerettel meghirdetett pályázat révén - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Mezőberényben.

Megújult a révfülöpi mentési pont

Átadták a megújult révfülöpi mentési pontot kedden, amit így huszonnégy órás szolgálatra alkalmassá vált.

Nyolcszázmillió forintos fejlesztést hajt végre a Békés Vármegyei Központi Kórház

A kardiológiai és az onkológiai ellátás színvonalát növeli az a két eszközbeszerzés, amelyre csaknem 800 millió forint uniós támogatást nyert el a Békés Vármegyei Központi Kórház - közölte az egészségügyi intézmény hétfőn az MTI-vel.

A Prolan vasúti elektronikus biztosítóberendezést fejlesztett a műszaki egyetemmel közösen

A Prolan Irányítástechnikai Zrt. konzorciumban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel elosztott logikájú vasúti elektronikus biztosítóberendezést fejlesztett, és elkészítette prototípusát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 1,462 milliárd forint támogatásával.

Használatbavételi engedélyt kapott az ATENOR által fejlesztett óbudai Roseville Irodaház

Megkapta a használatbavételi engedélyt az ATENOR által fejlesztett óbudai Roseville Irodaház - közölte a belga ingatlanfejlesztő kedden az MTI-vel.

Több mint duplájára növeli gyártókapacitását a kecskeméti Univer Product Zrt.

Több mint a duplájára, évi 12-15 ezer tonnára növeli a magyaros ételízesítői gyártókapacitását a kormányzati támogatással közel 8 milliárd forint értékű, kedden átadott beruházásnak köszönhetően a kecskeméti Univer Product Zrt.

A Magyar Államkincstár közel 15 milliárd forintból fejlesztette rendszereit

Új informatikai rendszereket épített ki, illetve egyszerűsítette ügyvitelét a Magyar Államkincstár a júniusban zárult fejlesztése során, amelyet 14,7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósított meg - közölte a MÁK hétfői közleményében.

Új töltővezetéket létesít a Hidegkúti úton a Fővárosi Vízművek

Új töltővezetéket létesít a Hidegkúti úton a Fővárosi Vízművek annak érdekében, hogy Solymáron megelőzhető legyen a tavalyihoz hasonló vízhiány - közölte a Fővárosi Vízművek pénteken az MTI-vel.

Extra nagyméretű 3D nyomtatót fejleszt a G-MAX Europe Kft. több mint 117 millió forintból

Extra nagyméretű 3D nyomtató tervezésére és prototípusának legyártására nyert a G-MAX Europe Kft. a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) 117,998 millió vissza nem térítendő támogatást - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Maruzsa Zoltán: a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapé

A holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnap iskolája - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára kedden a Fejér vármegyei Móron, ahol átadták a móri Radnóti Miklós Általános Iskola és a fehérvárcsurgói Károlyi József Tagiskola infrastrukturális fejlesztését.

Európa első, részecskegyorsító-alapú, kompakt neutronforrást működtető laboratóriumát hozták létre Martonvásáron

Európa első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást működtető laboratóriumát építette meg a Fejér vármegyei Martonvásáron a Mirrotron Kft.; a KFI projekthez 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a cég.