Vatera: többet szánnak az idén az iskolakezdésre a családok

Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott.

A fiatalok 36 százalékának csökkentek a kiadásai a járványhelyzetben egy felmérés szerint

A járványhelyzetben eltérően alakultak a fiatalok költései: a megkérdezettek 18 százaléka szerint kiadásaik emelkedtek, 36 százalékuk csökkenést tapasztalt - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.

Több mint másfél éves csúcsra erősödött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye

Több mint másfél éves csúcsra erősödött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye júliusban, miután a koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések további lazításának eredményeként élénkült a kereslet.

GKI: az árak stagnálására, csökkenésére számítanak a lakáspiacon a szakértők

A lakásárak stagnálására, csökkenésére lehet számítani a szakértői várakozások szerint - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek.

Több mint harmadával nőtt az online vásárlások összértéke egy felmérés szerint

A tavalyi azonos időszakhoz képest a második negyedévben 34 százalékkal nőtt, és elérte a 188 milliárd forintot az online vásárlások összege Magyarországon - derül ki a Jófogás internetes kereskedelmi portál, és a GKI Digital tanácsadó cég csütörtökön közölt összesítéséből.

Több százmillió forint lehet a strandjátékok belföldi forgalma egy felmérés szerint

Idén nem várható növekedés, de így is több százmillió forint lehet a strandjátékok belföldi forgalma - közölte friss felmérése alapján a Regio Játékkereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.

Ifo: vártnál jobban javult a német üzleti hangulat júliusban

Elemzők által vártnál jelentősebben javult júliusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.

Nézőpont: a kormánypárti politikusok népszerűbbek, mint az ellenzékiek

A kormányoldalhoz tartozó politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél, "sőt az ellenzéki politikusok között egy olyan sincs, akit többen szeretnének fontos politikai pozícióban látni, mint ahányan elutasítják politikai szerepvállalásukat" - közölte a Nézőpont Intézet.

NMHH: csökken a hagyományos média fogyasztóinak aránya az internethez képest

Az internetezők fele már lényegében egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2019 novembere és decembere között készült piackutatása szerint, amelynek eredményét csütörtökön ismertették az MTI-vel.

Nézőpont: kockázatos az ellenzéknek a közös lista

Az ellenzéki pártok külön indulása esetén a Fidesz-KDNP 51 százalékot szerezne egy most vasárnapi választáson, de ha egy a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig tartó közös lista lenne, akkor akár 56 százalékot is elérhetnének a kormánypártok.

A magyar cégek 45 százaléka idén még nem számít recesszióra egy felmérés szerint

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, ugyanis míg az európai cégek 56 százaléka számít egy éven belül recesszióra, a magyar vállalatoknak csak 50 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban csökkenhet az ország GDP-je, 45 százalékuk pedig nem idén hanem csak később számít visszaesésre.

Egy felmérés szerint fellendítette a járvány a digitális szolgáltatások használatát

Fellendítette a koronavírus-járvány a digitális szolgáltatások használatát, különösen a banki és telekommunikációs ügyintézést - közölte a McKinsey & Company az MTI-vel szerdán.