MSZP: a Fidesz nem támogatja a 13. havi nyugdíj bevezetését

A Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését kezdeményező szocialista indítványt az Országgyűlés népjóléti bizottságában kedden - közölte a testület szocialista alelnöke Budapesten sajtótájékoztatón.

Manchesteri robbantás: Kósa: még hány ártatlannak kell meghalnia, hogy az európai vezetők elgondolkodjanak?

A Fidesz frakcióvezetője szerint a manchesteri terrortámadás rámutat arra, hogy az európai vezetők - érthetetlen módon - még mindig nem veszik észre, mi folyik a kontinensen.

Fidesz: Botka is csak egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista

A Fidesz-frakció szóvivője szerint Botka László szegedi polgármester, MSZP-s miniszterelnök-jelölt is csak egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista.

Az internetáfa 5 százalékra csökkentését kéri a kormánytól a Fidelitas (2. rész)

A Fidelitas azt kéri a kormánytól, hogy tegyen meg mindent az internet áfájának 5 százalékra csökkentése érdekében annak ellenére is, hogy az Európai Bizottság ezt nem támogatja - mondta Böröcz László elnök a szervezet szombati tisztújító kongresszusán, Székesfehérváron.

Fidesz: Gyurcsány és Dobrev ne a kormányra mutogasson, hanem tisztázza magát!

A Fidesz arra szólította fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát, hogy ne a kormányra mutogassanak, hanem tisztázzák a szerepüket az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések ügyében.

LMP: a beruházási pénzekből a Fidesz hátországát gazdagítják

Az LMP társelnöke szerint a Fidesz a saját hátországát "béleli ki" a paksi bővítés címszava alatt.

Németh Zsolt: Lettország és a Baltikum a magyar külpolitikában kiemelt figyelmet kap

Lettország és a Baltikum a magyar külpolitikában kiemelt figyelmet kap - jelentette ki csütörtökön Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki a lett kollégái meghívására két napig tárgyalt Rigában.

Fidesz: az uniós képviselők is Soros György "kottájából játszanak"

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az Európai Parlament (EP) szerdai határozata arról tanúskodik, hogy az uniós képviselők is Soros György "kottájából játszanak".

Fidesz: Magyarország nem kíván változtatni migrációs álláspontján

Bármilyen határozatot fogad el az Európai Parlament (EP) a hét közepén, Magyarország nem kíván változtatni a migrációról képviselt álláspontján - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: a Jobbik alelnöke nem tudta cáfolni az ózdi korrupciógyanút

A Fidesz értékelése szerint Janiczak Dávid ózdi jobbikos polgármester egy hét alatt nem tudott cáfolni egy beruházással összefüggő korrupciógyanút.

MSZP: a Fidesznek szembe kell néznie a valósággal

Az MSZP szerint a Fidesznek szembe kell néznie a valósággal, hiszen a bíróság kimondta a Botka Lászlót, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjét ért vádakra, hogy hazugságok.

Fidesz: Ózd jobbikos polgármesterre tisztázza korrupciógyanús ügyét! (2. rész)

A Fidesz azt szeretné, ha Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere tisztázná magát a sajtóban megjelent korrupciógyanús ügyben.