A tervek szerint lezárják a "Földet a gazdáknak" programot - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A parlament pénteken tárgyal az erről ...
A tervek szerint pénteken lezárják a "Földet a gazdáknak" programot - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Font Sándor (Fidesz) elmon...
A Fidesz emberi erőforrások kabinetjének vezetője reméli, hogy bő egy hónap múlva elfogadja a parlament a gyermekvédelmi törvények módosítását, és jövő januártól indulhat az új, szigorúbb rendszer.
...
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc a kényszerbetelepítés mellett folytat diplomáciai kampányt.
A kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elnö...
A gyermekvédelmi törvények módosítását kezdeményezi a Fidesz annak érdekében, hogy az intézményrendszer szabályainak szigorításával megelőzhetők legyenek a gyöngyösihez, a recskihez vagy az agárdihoz ...
A Fidesz frakcióvezetője szerint össze lehet hozni egy olyan kompromisszumot a kvóta kizárását érintő alaptörvény-módosításhoz, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti többség. Így ért...
Egyetértés alakult ki a kormánypártok és a Jobbik között az alaptörvény módosításában a keddi, ötpártira tervezett, de végül három párt részvételével zajló egyeztetésen.
Kósa Lajos, a Fidesz frakci...
Hétfőn kezdi kézbesíteni a posta a Jobbik "valódi nemzeti konzultáció" kérdőíveit - jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
A ...
Erősödik és stabil a gazdaság, három és fél éve töretlenül emelkedik a bérek reálértéke, gyarapodnak a családok - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójá...
Erősödik és stabil a gazdaság, három és fél éve töretlenül emelkedik a bérek reálértéke, gyarapodnak a családok - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójá...
A kormány csak saját oligarchái érdekeit tartja szem előtt, "és néha kér tőlük egy-egy szívességet" - jelentette ki Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján a 3-as metró...
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Fidesz nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt.A nagyobb...