A CMS-kísérlet új eredményei közelebb vihetnek a kvark-gluon plazma keletkezésének megértéséhez

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) CMS-kísérletének legújabb eredményei először mutatták ki a maganyag plazmaállapotának egyértelmű jelét kis atommagok ütközéseiben.

A fizika világraszóló magyar eredményeit bemutató kiállítás látható az Akadémián

Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi rendezvénysorozata keretében a fizika világraszóló magyar eredményeit bemutató kiállítás tekinthető meg csütörtöktől szeptember végéig a Magyar Tudomány Akadémia (MTA) Aulájában.

Kapu Tibor az űrállomásról fogja népszerűsíteni a fizikát a BME közreműködésével

Elindult a középiskoláknak szóló UNIverZOOM projekt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a HUNOR Magyar Űrhajós Program együttműködésében.

John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat

John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat.
Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Lézerfénnyel irányítható, sejtbefogó mikrorobotokat fejlesztettek ki az SZBK-ban

Az egyedi sejtek megfogásához szükséges apró eszközöket fejlesztettek ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.

A fény napját köszöntik Szegeden

Interaktív tudományos bemutatókkal, látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal köszöntik a fény napját a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézetben csütörtökön este - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Két-háromszoros a kutatócsoportok túljelentkezése az ELI ALPS-ban

Két-háromszoros a kutatócsoportok túljelentkezése a szegedi lézereskutatóközpontban, az ELI ALPS-ban (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse Source) - közölte Szabó Gábor, az ELI-Hu Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön Szegeden.

Gulyás Balázs: a két Nobel-díjtól óriási lendületet kap a magyar tudomány

Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjától óriási lendületet kap a magyar tudomány - mondta Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Krausz Ferenc: "nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e vagy ez a valóság"

"Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság" - mondta a nobelprize.org oldalon közzétett interjúban Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, akit kedden otthonában ért a hír, hogy két másik kutatóval együtt ő kapja idén a fizikai Nobel-díjat.

MTA: Karusz Ferenc eredményeit a szegedi ELI-ALPS Kutatóintézetben is hasznosítják

Krausz Ferenc úttörő kísérleti munkásságának eredményeit világszerte több kutatóintézetben hasznosítják, többek között a szegedi ELI-ALPS Kutatóintézetben is - írták a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleményében.

Lézer segítségével leplezték le a forró elektronokat magyar kutatók

Jelentős előrelépést értek el magyar kutatók a fémekben található, úgynevezett forró elektronok tulajdonságainak vizsgálatában.