PM: enyhén nőtt a munkabalesetek száma 2018. első három negyedévében

Enyhén emelkedett a munkabalesetek száma az év első három negyedévében, 2018. január és szeptembere között 16 227 embert vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábban mért 16 172 esettel.

Elemzők: strukturális értelemben teljesnek tekinthető a foglalkoztatás

A foglalkoztatottak száma történelmi csúcsot döntött - állapították meg a KSH szerdán kiadott legfrissebb munkaerőpiaci adatait kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Varga: történelmi szintre emelkedett a foglalkoztatottság

Történelmi szintre emelkedett a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig eddig még soha nem látott mélységbe csökkent, a tendencia pedig a beruházások növekedése miatt tovább folytatódik majd.

KSH: 4,5 millió fölé nőtt a foglalkoztatottak száma

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

EB: az EU-n kívüli export 517 ezer magyar munkahelyet tartott fenn 2017-ben

A magyarországi vállalatok Európai Unión (EU) kívüli országokba irányuló kivitelének értéke 2017-ben 26 milliárd euró volt, ez az export 517 ezer magyar munkahelyet tartott fenn - derült ki az Európai Bizottság (EB) kedden közzétett tanulmányából.

PM-államtitkár: Magyarországon a foglalkoztatás európai viszonylatban is kiemelkedő

Magyarországon a foglalkoztatás mértéke európai viszonylatban is kiemelkedő, ezt támasztja alá, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a harmadik negyedévben a munkavállalók száma meghaladta a 4,4 milliót.

PM: 40 milliárd forintra pályázhatnak fiatalok és álláskeresők

Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, egyenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra.

PM: a foglalkoztatás bővüléséhez valamennyi szektor hozzájárul

A foglalkoztatás bővítéséhez valamennyi szektor hozzájárul, de ezek között is élen jár az építőipar, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatására 10 milliárdos pályázati keret nyílt

Majdnem 10 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.

KSH: nőtt a foglalkoztatottak száma a harmadik negyedévben (2. rész)

Az idei harmadik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 487 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Szeptemberben 49 éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban

Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben 49 éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteken kiadott jelentése szerint.

KSH: június-augusztusban 39 ezerrel több volt a foglalkoztatottak száma mint egy évvel korábban (2. rész)

A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban.