Augusztusban nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban

Augusztusban nőtt a foglalkoztatás és 18 éves mélypont közelében maradt a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteken közzétett kimutatása alapján.

Egyre több álláshelyet kínál a versenyszféra Nógrád megyében

Egyre több álláshelyet kínál a versenyszféra Nógrád megyében, ez némileg ellensúlyozza a közfoglalkoztatás visszaszorulását, így tovább csökkent az álláskeresők száma 2018 első fél évében - mondta az MTI-nek a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője.

Csökkent a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

A várt növekedés helyett csökkent az elmúlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett jelentése szerint.

PM: emelkedett a munkabalesetek száma, de csökkent a halálos kimenetelűeké

Emelkedett a munkabalesetek száma az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent.

Elemzők: közelít a teljes foglalkoztatás, de vannak tartalékok is

A magyar gazdaság tovább közelít a teljes foglalkoztatottság felé, a második negyedévi adatok szerint minden téren rekordok dőltek a munkaerőpiacon.

PM: 2010-hez képest 765 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon

A 2010-es adatokhoz képest 765 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, közülük 610 ezren az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el.

Zala megyében 5 százalék alá csökkent az álláskeresők aránya

Zala megyében 4,8 százalékra mérséklődött júniusban az álláskeresők aránya, a mutató értéke a májusinál 0,1 százalékponttal, az egy évvel korábbinál pedig 0,8 százalékponttal volt kevesebb - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya hétfőn az MTI-t.

Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt

Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat - mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.

A vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatás júniusban az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban a vártnál és az előző havinál is kisebb mértékben nőtt júniusban a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet csütörtökön közzétett kimutatása szerint.

Csökkent az álláskeresők száma Tolnában áprilisban

Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma áprilisban Tolna megyében, ahol a gazdaságilag aktív népesség 6,1 százaléka volt regisztrált álláskereső.

Elemzők: egyensúly közeli állapotban a munkaerőpiac

A munkanélküliség fél éve gyakorlatilag stagnál, azaz a munkaerőpiac elérhette az egyensúlyi állapotot, a szezonális hatások miatt a következő hónapokban mégis nőhet a foglalkoztatottság, mert az inaktív népesség, a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók még jelentős tartalékot képeznek - így

Fogyatékos fiatalok pályaválasztását segítő központot nyitnak a piaristák

Fogyatékos fiatalok pályaválasztását, munkába állását segítő szakmai központ kezdi meg működését ősszel Vácon.