Csath Magdolna: 660 ezer új munkahely jött létre 2009 óta

Összesen 3,75 millió embernek volt munkája 2009-ben, ez a szám mostanra 4,44 millióra nőtt, ami azt jelenti, hogy mintegy 660 ezer új munkahely jött létre az elmúlt években - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az elmúlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint.

NGM: 9 milliárdos pályázat vállalati képző központok létrehozására és működtetésére

Kilenc milliárd forintra pályázathatnak a vállalkozások, és 100-600 millió forint támogatást nyerhetnek képző központok létrehozására, működtetésére, és az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítására.

Varga Mihály: jelentős átrendeződés van a foglalkoztatásban

Jelentős átrendeződés van a foglalkoztatásban, az adatok szerint a közfoglalkoztatásból egyre többen tudnak átlépni az elsődleges munkaerőpiacra, illetve külföldről is egyre többen jönnek vissza dolgozni Magyarországra - hívta fel a figyelmet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csa

Zala megyében 6 százalékkal csökkent tavaly óta az álláskeresők száma

Zala megyében 6 százalékkal kevesebb volt január végén az álláskeresők száma, mint az előző év azonos időszakában - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya csütörtökön az MTI-t.

Foglalkoztatási program indul Békés megyében

Több mint negyedmilliárd forintos, európai uniós támogatásból megvalósuló foglalkoztatási program indul Békés megyében - tájékoztatta a projekt menedzsmentje kedden közleményben az MTI-t.

Varga Mihály Szerbia uniós csatlakozását sürgette

Szerbia fontos gazdasági partnere Magyarországnak, mielőbbi uniós csatlakozása pedig elengedhetetlen az európai integráció mélyítéséhez - mondta Varga Mihály Zoran Djordjevic szerb munkaügyi, foglalkoztatásügyi és szociálpolitikai miniszterrel folytatott találkozóján.

Nagyot csökkent a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

A várakozásokkal ellentétben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban, ezzel közel negyvenöt éves mélypontra süllyedt a mozgóátlag - közölte a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön.

KSH: 68,8 százalékos rekordszinten tartotta magát a foglalkoztatás (2. rész)

A tavalyi negyedik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer volt, 36 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

KSH: 68,8 százalékos rekordszinten tartotta magát a foglalkoztatás

A tavalyi negyedik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer volt, 36 ezerrel - 0,8 százalékkal - több, mint egy évvel korábban.

Fidesz: jelenleg megéri dolgozni

Jelenleg megéri dogozni Magyarországon, hiszen nemcsak a foglalkoztatás áll a csúcson, de a jövedelmek is folyamatosan emelkednek.

A vártnál jobban nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban novemberben

Az Egyesült Államokban az előző havinál kisebb, de a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás novemberben a nem mezőgazdasági ágazatokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteken közzétett kimutatása szerint.