Kóstoló kört tartanak az ország ötven legjobb borászával

Kóstoló kört tartanak az ország ötven legjobb borászának részvételével március 2-án Budapesten, a szakmai megmérettetésen dől el, ki lesz a Borászok borásza díj nyertese - közölte az elismerés alapítója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Szombaton lesz a legnagyobb hazai beltéri borkóstoló Budapesten

Minden eddiginél több, összesen 235 borászat több mint 1000 bora közül választhatnak a 10. Borjour Magnum látogatói szombaton a Millenáris park csarnokaiban; a legnagyobb magyarországi beltéri borkóstoló programjában immár mesterkurzusok is helyet kapnak.

Forralt bor, disznóvágás és pezsgőkészítés is lesz a hétvégi Etyeki Pikniken

A hagyományos borkóstolók mellett disznóvágáson vehetnek részt, valamint a helyi kézművesek termékeivel és azok elkészítésével is megismerkedhetnek a látogatók hétvégén a téli Etyeki Pikniken.

Hamisítvány a ritka, ódon skót viszkik több mint harmada

Hamisítványnak bizonyult a ritka, ódon skót viszkik több mint egyharmada egy tudományos vizsgálat során - adta hírül a BBC honlapja csütörtökön.

Balla Géza az Év bortermelője 2018-ban

Első határon túli borászként Balla Géza nyerte el az Év bortermelője Magyarországon címet.

Megjelent a Magyar Konyha idei Budapest Top10 gasztrokalauza

Huszonkilenc kategóriában gyűjti össze budapesti legjobb fine dining éttermeit, bisztróit, levesezőit, borbárjait, újhullámos kávézóit és egyéb vendéglátóhelyeit a Magyar Konyha magazin karácsonyi számának mellékleteként megjelent Budapest Top10 gasztrokalauz.

Több érmet is nyertek a magyar versenyzők egy nemzetközi csokoládé versenyen

Négy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar csokoládégyártók az International Chocolate Awards versenyen - közölte a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség az MTI-vel.

Olasz Gasztronómiai Világhét a mediterrán étrend jegyében

Kóstolókkal, szemináriummal, szakmai találkozókkal és gasztrokulturális programokkal népszerűsíti a mediterrán étrendet november 19. és 25. között Magyarországon is az idei Olasz Gasztronómiai Világhét.

Márton-napi borfesztivál a Gellért Szállóban

Száz pincészet és neves séfek vesznek részt a száz éves Danubius Hotel Gellért Márton-napi borfesztiválján, amelyet csütörtöki nulladik napján sörfesztivál vezet be.
Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

A joghurthab és a krémtúró születése sem volt akadálymentes.

Budapest lesz az idei Csabai Kolbászfesztivál díszvendége

Budapest lesz az idei Csabai Kolbászfesztivál hazai díszvendége, Thaiföld pedig nemzetközi meghívottként mutatja be tradicionális konyháját október 19. és 22. között Békéscsabán, a Városi Sportcsarnokban.
Ezeket az érdekességet lehet nem tudtad a pizzáról

Ezeket az érdekességet lehet nem tudtad a pizzáról

Tíz kevésbé ismert tény a mindennapok egyik kedvenc ételéről.