A Szegedi Tudományegyetem, kutatóintézetek, cégek, szakmai szervezetek részvételével Területi Innovációs Platform (TIP) alakult kedden Szegeden.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközlési tevékenységéről szóló 2018-as beszámolóját kedden.
Egy év alatt húsz százalékkal csökkent a méz ára, az elmúlt tíz évben pedig euróban számítva hatvan százalékos volt az árcsökkenés - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Új mélypontot ért el a forint árfolyama kedden délelőtt az euróval szemben a bankközi devizapiacon.
Kétszer kellett bezárni egy pékséget, amelynek ellenőrzésekor súlyos hiányosságokat - többek között rágcsálóürüléket, csótányokat - találtak november elején - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,47 pontos csökkenéssel, 44 264,98 ponton nyitott kedden.
Megtartották a második építőipari hazahívó börzét, amit ezúttal Amszterdamban rendeztek - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Budapesti telephelyein 110 embert érintő, csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékot jelentett be a Magyar Posta.
Enyhén pozitív hangulatban, iránykereséssel kezdődhet a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.