Júliusban az ipari termelői árak 0,3 százalékkal haladták meg az egy ével korábbiakat az előző havi 0,1 százalékos emelkedést követően, az áremelkedés alig észrevehető gyorsulását az exportárak csökkenésének enyhe mérséklődése okozta, miközben a termelői árak belföldi emelkedése lassult.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39 794,12 ponton nyitott hétfőn.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 52,6 pont volt, emelkedett a júliusi 51,2 ponthoz képest - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn az MTI-vel.
Negatív hangulatban indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a nyugat-európai határidős árak alapján az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a pénteki szinthez képes hétfő reggelre.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a befektetők kedvezően fogadták azokat a jelzéseket, hogy az Egyesült Államok és Kína újra felveszi a kereskedelmi tárgyalások fonalát.
A német-magyar kétoldalú kereskedelmi forgalom minden évben rekordot dönt, a német befektetők a legmodernebb gyárakat hozzák Magyarországra.
Az év második felében lassulni fog a gazdasági növekedés, de az év egészében így is 4,5 százalék közelében lehet - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott részletes GDP-adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Továbbra is a magyar gazdaság növekedett a legnagyobb mértékben az Európai Unióban valamint a régióban, és nemcsak a lakossági fogyasztás, hanem a mögötte lévő bérnövekedés is magas.
Kiemelkedően nőttek a bérek júniusban, amit leginkább a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásol elemzők szerint.
Csalók az ENSZ nevében küldenek értesítést magánszemélyeknek állítólagos nagy összegű pénzküldeményekről, a bűnözők a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) fizetendő adminisztrációs díjakra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni az érintettektől.