Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind mínuszban álltak a pénteki záróértékükhöz képest.
Vállalati önellenőrzés során idegen anyagot, almakocsányt találtak egy osztrák előállítású almaporban, amelyet csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt müzlik, kekszek készítéséhez használtak fel.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig közel öt évtizedes mélypontra süllyedt áprilisban az Egyesült Államokban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) májusi közgyűlésén azt javasolja majd, hogy Patai Mihályt, az MNB alelnökét válasszák meg a BÉT új elnökének.
A 2019-2023-as konvergenciaprogamban a kormány azzal számol, hogy a gazdaság növekedése a következő években is relatíve magas marad, 4 százalék felett bővülhet, a költségvetési hiány az időszak végén nulla százalékra, az adósságráta pedig a GDP 60 százaléka alá csökkenhet.
Áprilisban a várakozások feletti mértékben öt havi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken publikált előzetes adatokra támaszkodó jelentése szerint.
A jelenlegi romániai törvényi feltételek nem tesznek lehetővé egy több milliárd eurós beruházásról szóló döntést, amely a Fekete-tengeri Neptun-térség földgáztartalékainak kitermelését célozná.
A személyi jövedelemadó bevallás május 20-i határideje miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai 2019. május 6-ától (jövő hét hétfőtől), május 20-áig (hétfőig) hétköznaponként rendkívüli nyitva tartással várják az ügyfeleket.
Csekély indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,38 pontos csökkenéssel, 42 365,44 ponton nyitott pénteken.
Elemzők szerint csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedésének nyitásakor.
Kevéssé változott, a főbb devizákkal szemben vegyesen alakult a forintárfolyam péntek reggel a nemzetközi devizapiacokon.