Az MNB 13,5 millióra büntetett három pénzügyi intézményt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 13,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Erste Lakástakarékot, a K&H Bankot és a Sopron Bankot a thm-re vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt - közölte az MNB kedden az MTI-vel.

BUX: 36 888,29 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,80 pontos emelkedéssel, 36 888,29 ponton nyitott kedden.

KSH: az export és az import is kétszámjegyű növekedést mutatott júliusban

Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,8 százalékkal nőtt.

Vegyes forintmozgás kora reggel

Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedden kora reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

ITM: az idén már 40 ezren mentek át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába

Magyarországon az idén már 40 ezren mentek át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába, és a jelenlegi 110-120 ezerből még 30-50 ezren léphetnek át az elsődleges munkaerőpiacra.

Államtitkár: 42 milliárd forinttal támogatják a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását (2. rész)

Jövőre 42 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

MNB: október 31-ig lehet fizetni a régi 1000 forintos bankjegyekkel

Már csak egy hónapig, október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.

MLBKT: a növekedés folytatódását jelzi a szeptemberi BMI (2. rész)

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 53,8 pont, ami jelzi, hogy a válaszadók az előző hónaphoz képest kedvezőbb folyamatokról számoltak be.

Vegyes kezdés Európában

Vegyes indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

BUX: 37 172,80 pont, minimális emelkedés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 37 172,80 ponton nyitott hétfőn.

Korszerű motorvonatokkal fejleszti szolgáltatását a MÁV-Start Kelet-Magyarországon

Korszerű Desiro dízel motorvonatokkal fejleszti szolgáltatását a MÁV-START Kelet-Magyarországon, a motorvonatok hétfőtől közlekednek a Debrecen-Nagykereki és a Debrecen-Tiszafüred-Füzesabony vonalon - közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn az MTI-vel.

MLBKT: a növekedés folytatódását jelzi a szeptemberi BMI

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 53,8 pont, ami jelzi, hogy a válaszadók az előző hónaphoz képest kedvezőbb folyamatokról számoltak be.