Az idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 14 millió szál krizantémot termeltek a magyarországi kertészetekben, ennek ellenére a megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint lesz elég áru mind a cserepes, mind a vágott fajtákból.
Lezárult a jelentkezési időszak az energetikai korszerűsítéseket ösztönző programcsomag 13 milliárd forintos keretösszegű kutatás-fejlesztési kiírásán.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
Ftalát kioldódása miatt tengeres tematikájú tányéralátéteket hívtak vissza; az iparban elsősorban lágyítószerként alkalmazott ftalátok az emberi szervezetben a szaporítóképességet és a hormonrendszert károsíthatják - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A vártnál alacsonyabb volt, de továbbra is csaknem kétszeresen meghaladta a jegybanki célt a szeptemberi brit infláció.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, amelyek azért indultak, mert a magánszemélyek részére teljesített kifizetésekről a kifizetők hibás 08-as járulékbevallásokat adtak be.
Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként az ország összes jelentősebb bortermő térségében átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött tőkéket.
2025 szeptemberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer főt tett ki.
Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen.
A kötelező gyermekkori oltásokról, a gazdaságról és a devizahitelesek helyzetéről is szó volt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.
A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán
A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.
