Májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist az áprilisi 22,1 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Emelkedéssel nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék.
Erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákhoz képest a bankközi piacon péntek reggel.
BUX: 36 143,37 pont, +0,76 százalék záráskor.
Emelkedéssel nyitottak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
A kiemelt tóparti üdülőkörzetek közül leginkább a Velencei-tó környékén emelkedtek a lakásárak.
Minden olyan vállalkozás, ami a mezőgazdasághoz kapcsolódik, és az abból származó tudást alakítja át ipari tudássá és kereskedelmi tőkévé, különösen fontos a magyar kormánynak; a Balogh Tészta Zrt. is egy ilyen vállalkozás.
BUX: 35 872,46 pont, +0,34 százalék záráskor.
A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban.
Jóváhagyta a megújuló energiatermelésre vonatkozó magyar támogatási programot szerdai döntésével az Európai Bizottság, miután megállapította, hogy az összhangban áll az állami támogatásokról szóló uniós szabályokkal.
Emelkedéssel nyitottak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
BUX: 35 749,57 pont, +0,07 százalék záráskor.