A március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.), valamint az annak kapcsán született hét jelentősebb törvénymódosítás, a magyar jogrendszert alkotó 541 törvényből 228-at érint - mondta Ző...
A következő hónapokban is visszafogott inflációra számítanak az MTI-nek nyilakozó elemzők, miután a februári fogyasztói áridex lényegesen alacsonyabb lett a piac által vártnál.
Az idén februárban 0...
Széles sávban ingadozva kissé gyengült a forint kedd délelőtt a bankközi kereskedésben.
Az euróval 311,83 és 312,78 között kereskedtek, délelőtt tíz órakor 312,67 forint volt. Kora reggel 312,45 fo...
Május 23-25. között rendezik meg a XVIII. Pápai Agrárexpot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Közlésük szerint a XVIII. Pápai Agrárexpo az előző éve...
Emelkedtek a főbb európai értéktőzsdék vezető indexei kedden közvetlenül a kereskedés nyitása után.
A londoni FTSE-100 9 ponttal, 0,13 százalékkal erősödött. A frankfurti DAX 27 ponttal, 0,3 százal...
Az idén februárban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest szintén 0,1 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ked...
Pozitív nyitásra és enyhe emelkedésre számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.
Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője pozitív nyitásra és kisebb erősödésre...
A korábbinál egyszerűbben és gyorsabban juthatnak hozzá az uniós fejlesztési forrásokhoz a vállalkozások - mondta Csepreghy Nándor, a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár ...
Lemaradnak a versenyben azok a cégek, amelyek nem hajlandók kisgyermekes anyákat alkalmazni - derül ki a Regus legújabb felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatta.
A munkaerő-piaci...
A CIB elemzői az idei második félévtől az alapkamat emelésére számítanak, de úgy látják várhatóan még egy-két kamatmérséklés belefér a jegybank mostani kamatcsökkentési ciklusába, amelynek alját 2,5 s...
2010 és 2013 között több mint 657 milliárd forint értékben vásárolt magának tulajdont az állam – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor, az Együtt-PM politikusa, aki szerint a kab...
Szerző: Laura
itt:
Egészségügy
Egyetlen kórház sem dőlt be, és nem is fog a jövőben sem, ezért az egészségügyért felelős államtitkárság visszautasít minden tudatos rémhírterjesztést - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
A közlemé...