Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
A vidéki kistelepülések az utcai lámpatestek energiatakarékos eszközökre cseréléséhez, autonóm szabályozhatóságuk kiépítéséhez kaphatnak támogatást.
Előzetes adatok szerint 310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első féléves hiánya.
Még két hétig pályázhatnak a helyi közvilágítás korszerűsítésére a vidéki kistelepülések, október közepéig van nyitva a közvilágítási pályázat - jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára és Gyopáros Alpár kormánybiztos kedden.
A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén.
Huszonkilencedik alkalommal "nyitják nagyra kapuikat a magyar erdők" a hétfőn kezdődött és október 5-ig tartó, a több mint száz programot felvonultató Erdők Hete országos rendezvénysorozat keretében, amelynek jelmondata a "Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!"
Minden eddiginél magasabb, 21,2 milliárd forintos nettó féléves profitot ért el az OPUS GLOBAL Nyrt. az első fél évben - jelentette be a társaság az MTI-nek kedden megküldött közleményében.
Augusztusban a termék-külkereskedelmi aktívum 557 millió euró volt, az egyenleg 263 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz mérten.
2025 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 2,3 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit.
Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.
Az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni összehangolt intézkedésekről és támogatásokról egyeztettek az ágazat szereplői a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával (HNT) - közölte a minisztérium hétfői közleményében Nagy István agrárminiszter.
Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
