Agrárminiszter: tovább kell erősíteni az agrárkapcsolatokat az Egyesült Államokkal

A versenyképesség, az élelmiszer-önellátás és a fenntarthatóság hármasának egyensúlyban tartása szükséges ahhoz, hogy hosszú távon is eredményes és fenntartható legyen az agrárium - jelentette ki Nagy István.

GFM: tovább csökkentettük a szankciós inflációt

A háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte példátlan inflációhoz vezetett.

KSH: áprilisban 24,0 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Varga Mihály: Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát az OECD és az EU felmérései szerint

A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.

Szijjártó Péter: 400 milliárd forintból Debrecenben építi fel első európai üzemét a kínai Eve Energy

Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Energy, és ennek nyomán több mint ezer új munkahely jön létre.

K&H: a legnagyobb eséllyel a 10 milliárd feletti éves árbevételű cégeknél várható munkaerő-felvétel

Az egyéves tervek alapján a legnagyobb eséllyel a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű, az ágazatok közül az iparban, míg területileg a kelet- és nyugat-magyarországi cégeknél várható munkaerő-felvétel - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2023 első negyedéves méréséből.

Nébih: sertésvirslit hívott vissza a Penny-Market Kft.

A Penny-Market Kft. visszahívja a forgalomból a Karát roppanós sertésvirslit nem jelölt szója allergén miatt; a visszahívás valamennyi minőségmegőrzési idejű, 1000 grammos kiszerelésű termékre vonatkozik - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

A JYSK négy ország online rendeléseit is az ecseri elosztó központból szolgálja ki tavasztól

A JYSK az ecseri elosztó központjából szolgálja ki a magyar, horvát, szlovák és szlovén üzletek mellett késő tavasztól már a négy ország online rendeléseit is - közölte a bútor- és lakásfelszerelési áruházlánc kedden az MTI-vel.

PM: a költségvetés minden forrást biztosít a családok védelméhez

A kormány elsődleges célja, hogy az elhúzódó háború és a nyomában járó szankciós energiaválság közepette is megvédje a családokat, megőrizze a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét.

Szijjártó Péter: minden akkumulátorgyár a legszigorúbb előírásokat betartva épül Magyarországon

Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként.

Termelői piac nyílik a Corvinuson

Termelői piac nyílik keddtől a Budapesti Corvinus Egyetemen; az első magyar egyetemi termelői vásár idényzöldségekkel, tej- és hústermékekkel, mézzel, feldolgozott gyümölcsökkel, magyar rizzsel várja a vásárlókat.

Jelentősen nőtt az Erste adózás utáni nyeresége

Jelentősen, 6,3 milliárd forintra nőtt az Erste Bank adózás utáni nyeresége idén az első negyedévben, míg 2022 első negyedévben még 1 milliárd forint veszteséget könyvelt el - jelentette be Jelasity Radován az Erste Bank elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.