Nyitás után iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Szinte változatlan maradt a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti lakásuk eladása során árat változtató tulajdonosok 80 százaléka mérsékelte a kínálati árat 2020-ban és az idén is, míg a községekben még erős a kereslet és a drágulásnak is tere van.
Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, amelyre augusztus 30-ig nyújthatók be a pályázatok - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Továbbra is igényelhető a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének elősegítésére - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az előírtak szerint, rendben teljesítették a felek a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50 050,88 ponton, a pénteki záró értékén nyitott hétfőn.
A kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések könnyítésének hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma júniusban 2020 azonos hónapjához viszonyítva másfélszeresére nőtt.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Három ütemben, akár további háromszáz hektárral is bővülhet a jelenleg 145 hektáros fényeslitkei ipari park, erre mintegy húszmilliárd forintot fordít a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. - közölte a társaság vezérigazgatója pénteken a felső-szabolcsi községben.
A Wizz Air 2030-ig 4600 pilótával tervezi bővíteni munkatársai számát, és ehhez már elindította az új pilóták toborzását - közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel.
Idén júniusban az ipari termelés volumene 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét.