Enyhe emelkedést vagy stagnálást várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: nem vá...
Nem változott a forint árfolyama érdemben péntek reggelig a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedésben.Az eurót nem sokkal reggel hét óra után 309,60 forinton jegyezték, ugyanott, ahol tizenkét ...
Derűlátóan nyilatkoztak a görög adósságválságra vonatkozó megállapodás esélyét illetően az Eurócsoport szombat délutáni brüsszeli tanácskozására érkezők.Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezé...
Értékesítik a tavaly bezárt Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet vagyonelemeit - az erről szóló nyilvános pályázati felhívás a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PS...
Az idén a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható az előzetes becslések alapján, a mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza húsz százalékát már betakarították - közölte a földművelésügyi minisz...
A piacok már rég beárazták Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriába - mondta Lentner Csaba közgazdász szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
A szakembert azzal kapcsolatban kérdezté...
Megerősítette az "Igazi Csíki Sör" márkát az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM), elutasítva a Heineken Románia óvását, amely a védjegy megsemmisítését kérte - tájékoztatta pénteken az MT...
Budapest szállodái a dobogós harmadik helyet érték el a legjobb ár-érték arányt tekintve - ez derül ki a PwC tanácsadó cég pénteken ismertetett online szálloda értékeléseket összegző tanulmányából.A f...
Egy százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén pénteken a kedvező görög és kínai hírek hatására.A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,08 százalékkal, az S&P ...
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Londoni pénzügyi elemzők szerint a görög kormány új reformjavaslatai nyomán jelentősen csökkent annak az esélye, hogy Görögországnak távoznia kell az euróöve...
Közzétette pénteken az agrárpiacok helyzetének rövidtávú előrejelzését az Európai Bizottság, amely a termés és a húsipar területén is pozitív képet vetít előre.Brüsszel megjegyzi, hogy tavaly rekordme...
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A magyar-koreai kapcsolatok az élet minden területén jóval intenzívebbé és szorosabbá váltak az elmúlt időszakban a földrajzi távolság ellenére - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a...