Megjelent a 2013. évi átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) mértékeit meghatározó és a tej előleg kifizetését lehetővé tevő vidékfejlesztési minisztériumi rendelet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium...
Idén október végén már 22 360 munkáltató 886 ezer dolgozója használt SZÉP-kártyát, amelynek köszönhetően a bevezetés óta több mint 100 milliárd forint áramlott a gazdaságba - hangsúlyozta Szatmáry Kri...
A CIB Bank elemzői 2014-ben 3 százalék alatti költségvetési hiánnyal és 1,5 százalékos GDP növekedéssel számolnak, véleményük szerint az Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési ciklusa 3 százaléknál állh...
December 20-a péntek több szempontból is fontos adózási határidő: egyrészt ez a határideje a társaságiadó-feltöltésnek, és ugyancsak december 20-ig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizet...
A növénytermesztés kibocsátási volumene 2013-ban 22 százalékkal haladta meg a múlt évit, az állattenyésztésé viszont 3 százalékkal elmaradt attól - jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes a...
A magyar kormány az innovációs alapból 19 milliárd forinttal támogat 8 nagyvállalatot, hogy ezzel Magyarországon erősítse kutatás-fejlesztési tevékenységét - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgaz...
Kissé gyengült a forint kedd délelőtt a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Az eurót délelőtt tíz órakor 301,70 forinton jegyezték a reggeli 301,54 után.
A dollár jegyzése 219,40 forinton á...
Eltérően látják a kereskedés várható irányát kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint fél százalékkal ...
Két jelentős fejlesztési projekt is zajlik jelenleg a Rába Futómű Kft.-nél - tájékoztatta az MTI-t a Rába-csoport.
Egy több mint kétmilliárd forint összértékű, 625 milliós támogatással megvalósuló ...
A jegybank devizatartaléka novemberben 1,972 milliárd euróval nőtt, és a hónap végén 34,729 milliárd eurót tett ki - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szombaton közölt előzetes adatokból....
Az eNet internetes piackutató cég hazai belföldi szálláshelyeket értékesítő bónuszos, kuponos oldalak körében végzett felmérése szerint a kizárólag csak utazási kedvezményeket biztosító weboldalak köz...
Toplistás Magyarország a Transparency International korrupciós felmérésében az európai mezőnyön belül. Nemzetközi szinten még Dél-Korea is megelőz minket a tisztességesség terén, viszont jobbak vagy...