Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve, folyamatosan vizsgálja az akciós árak feltüntetésére vonatkozó előírás betartását, mind a hagyományos boltokban, mind az online kereskedelemben - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
A rendszerváltozás óta a negyedik legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat idén augusztusban.
2025 második negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 2,4 százalékkal bővült, importja 3,4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest.
Júliusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 578 millió euró volt, 589 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz mérten.
Idén több mint 43 ezer adózó nem hozta nyilvánosságra határidőre a számviteli beszámolóját.
Országszerte nagy szükség lenne az esőre, és érkezik is csapadék a következő napokban, de mennyisége várhatóan jócskán elmarad majd a szükségestől - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szilárd pénzügyi pozícióval zárta az idei év első hat hónapját az MBH Bank.
A személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az előző negyedévhez képest 2,4 százalékkal csökkent a második negyedévben, ami a verseny élénkülésére utal.
A nehézségek ellenére is dinamikusan és folyamatosan növekednek a bérek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Brüsszel hosszú ideje elhibázott gazdaságpolitikát folytat, a háborút támogatja a béke helyett, és minden pénzt Ukrajnának ad.
Újabb támogatói döntések születettek az élelmiszeriparban: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztését célzó pályázat által 114 beruházás csaknem 200 milliárd forint forrásban részesül.
2025 júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 712 ezer főt tett ki.
