Továbbra is erős a lakásépítési kedv az első negyedévben kiadott építési engedélyek alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik hozzátették, a családok lakások iránti keresletének biztosításához szükség van a jelenlegi otthonteremtési támogatások fenntartására.
Szerző: Ancsy
itt:
Informatika
Négy területen sürget gyors változást az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Magyarország digitális átállásának felgyorsítására - mondta Tajthy Krisztina, az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért főtitkára online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítése, a Roszatom pedig képes a beruházás végrehajtására - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A CyBERG Corp. Nyrt. szerződést írt alá az amerikai Yorkville Advisors által képviselt befektetési alappal, átváltoztatható kötvény konstrukcióban történő finanszírozásról, illetve potenciális részesedésszerzésről, 1,2 milliárd forint keretösszegig.
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma márciusban 1,427 milliót tett ki, több mint öt és félszeresére nőtt 2021 márciusához képest, 2019 azonos hónapjához mérten azonban 28 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 366,98 pontos emelkedéssel, 43 537,65 ponton nyitott csütörtökön.
Miközben 2022 első negyedévében 4528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában.
Felpattanás jöhet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Az Agrárminisztérium a lovas ágazat megerősítését és több lábon állását kívánja támogatni a Lovas létesítmények fejlesztése című, 5 milliárd forint keretösszegű felhívással, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja.
Spanyolországban idén áprilisban 3 millió 22 ezerre csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma, amely utoljára 2008 áprilisában volt ilyen alacsony - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium szerdán.
Meghaladta az 50 ezret azon lakossági ügyfelek száma a Magyar Államkincstárban, akik elektronikus úton, a www.magyarország.hu honlapról, saját ügyfélkapus bejelentkezésük segítségével nyitottak értékpapírszámlát - közölte az MÁK szerdán az MTI-vel.
Az Erste Bank adózás utáni eredménye 908 millió forint veszteség lett az idén az első negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 15,1 milliárd forintos nyereség után - közölte a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
