A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,40 pontos emelkedéssel, 48 666,35 ponton nyitott hétfőn.
Kedvező hangulatú nyitásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, ezt támogatják a nemzetközi mozgások, illetve a technikai kép is.
Gyengült a forint hétfő reggelre péntek esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A keresetek emelkedésének májusban mért lassulása könnyen átmenetinek bizonyulhat, az újranyitás eredményeként várható munkaerőhiány és az összetétel-hatás kifutásával - így kommentálták a legfrissebb adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Tereprendezéssel, szemétgyűjtéssel, épületek és köztéri bútorok rendbetételével foglalkoznak ezekben a napokban azok a középiskolás fiatalok, akik a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány által idén negyedszer szervezett Kis-Balaton Építőtáborba jelentkeztek.
Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2 pontos csökkenéssel, 48 284,06 ponton nyitott pénteken.
Májusban az export euróban kifejezett értéke 38,9, az importé 39,7 százalékkal nőtt.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A hulladék képződése, gyűjtése, hasznosítása, vagy ártalmatlanítása hatással van mindennapi életünkre és környezetünkre is, a körforgásos gazdaság szemléletének elterjedésével a hulladékra nem problémaként, hanem lehetőségként, alapanyagként tekinthetünk.
Közzétette az idei LIFE pályázati felhívásokat az Európai Bizottság Klíma-, Infrastruktúra- és Környezetügyi Végrehajtó Ügynöksége, az új LIFE program néhány változást is hoz az eddigiekhez képest - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel pénteken.
Csökkenésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatják összesen 50 milliárd forinttal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön a tárca Facebook oldalán.