2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Amikor a kormány bevezette az árréscsökkentést, úgy döntött, hogy május 31-ig tartja azt fenn, ezért május második felében értékeljük és döntünk arról, hogy folytatjuk-e az árréscsökkentést - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.
Az Európai Unió élmezőnyében van a magyar munkaerőpiac, foglalkoztatottság terén a hatodik, munkanélküliség területén a kilencedik helyen áll - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit.
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2250 forint volt idén az első negyedévben, 9,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakában mért 2061 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Űrkísérletek előkészítésében vesz részt a Szolnoki Szakképzési Centrum, ahol már javában zajlik a kísérleti eszközök gyártása- közölte a szakképzési centrum kancellárja hétfőn sajtótájékoztatón.
Nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik ki május 31. után, és várhatóan a háztartási cikkekre is kiterjesztik majd - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke.
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt tartó új megközelítést és intézkedéseket sürget Farm Europe.
