Továbbra is kamatstoppal védi a kormány a 2024. december 31-ig megkötött diákhitel-szerződéseket, így a tavaly év végéig felvett szabad felhasználású diákhitelekre 2025 második félévében is 7,99 százalékos kamatszint vonatkozik - közölte az MTI-vel a Diákhitel Központ.
A fajtatisztaság és termésbiztonság érdekében növelni kellene a fémzárolt kalászos vetőmagok arányát - közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hétfőn az MTI-vel.
Amíg a kormány a vízszolgáltatási díj átvállalásával és az öntözés fejlesztésével támogatja a gazdákat, addig Brüsszel és a Tisza Párt a mezőgazdasági termelőkkel fizettetné meg az aszály elleni küzdelem költségét - közölte Nagy István az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint.
2025 májusában az ipari termelői árak átlagosan 6,9 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit.
Az E.ON Hungária Csoport informatikai átállása miatt az MVM Next elszámoló számlái akár 3 hetet is késhetnek - közölte az E.ON pénteken az MTI-vel.
A tavalyihoz képest a dinnyeimport mennyisége 51 százalékkal csökkent, ami azt jelenti, hogy a dinnyetermesztők ki tudják elégíteni a hazai igényeket és exportálni is tudnak - mondta pénteken Ecseren az agrárminiszter, hozzáfűzve, hogy jó minőségű dinnyével indul a magyar dinnyeszezon.
A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban, amelynek köszönhetően 620 új munkahely jön majd létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Komáromban.
Új ajánlást adott ki a jegybank a pénzügyi szervezeteknek a fogyatékossággal élő ügyfelekkel kapcsolatos bánásmódról, miután egyeztetett az érdekvédelmi szervezetekkel.
A legkésőbbi idei naplemente napján, június 25-én újabb kettős napelemes rekorddöntés született: az összes napelemes termelésben és ezen belül az ipari naperőművek termelésében is - közölte pénteken hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A magyar foglalkoztatottság Európa élvonalához tartozik, az új intézkedések célja, hogy ezt megőrizzük, és még többen dolgozhassanak - írta a legfrissebb munkaerőpiaci adatokhoz fűzött kommentárjában Czomba Sándor.
A jövőben valamennyi, a közlekedési hatóság által engedélyezett vizsgaállomáson lehet honosítási eljárást végezni, ráadásul minden járműkategóriában, amelyre az adott vizsgahely engedéllyel és eszközökkel rendelkezik.
NGM: stratégiai jelentőségű tárgyalást folytatott Nagy Márton a Bank of China vezetőivel Hongkongban
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos kínai látogatása során tárgyalt a Bank of China hongkongi vezetőivel - jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).