Mintegy 11 milliárd forintból létesít üzemet a Dongwha Electrolyte Hungary Kft., amellyel első lépésben 90 új munkahelyet teremt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legkésőbb hétfőtől, előre láthatólag két hétre felfüggeszti a munkát a koronavírus-járvány miatt - közölte a cég az MTI-vel.
A British American Tobacco leállította a gyártást az Ukrajnai Csernyihiv megyében lévő gyárában - számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál egy helyi televízióra hivatkozva.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Még fél évig nem zárják be a bosznia-hercegovinai Mostar alumíniumgyárát, és ezzel egyelőre nem kerül utcára a több mint 900 ott dolgozó, valamint a közép-dalmáciai plocei kikötőt is el tudják még látni - közölte a gyár felügyelő bizottsága hétfőn.
Emberkereskedelem, veszélyes körülmények és gyerekmunka Ázsiában.
Az egykor gyárként működő épületben alakították át ezt a 120 négyzetméteres lakást.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az amerikai National Instruments (NI) debreceni leányvállalata 15 millió forint értékben robotokat ajándékozott a megyeszékhely 37 általános iskolájának a cég másfél évtizedes fennállása alkalmából.
Ennek a felújított lakásnak egészen érdekes története van Lengyelországban.
A második világháború kezdetéig lekvárkészítő gyárként funkcionált.
A tervezők megtartottak minden jellegzetes elemet a ...
A Mercedes második kecskeméti gyárában is lesz egy karosszéria-, egy felületkezelő és egy új összeszerelő üzem, valamint egy beszállítói ipari park - ismertette Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufa...
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Mercedes számára a legjobb választás, hogy Magyarországot és Kecskemétet választotta legújabb beruházásának helyszínéül a külgazdasági- és külügyminiszter szerint."A legjobbat, vagy semmit - szól a ...
Az Ausztráliában 19. században épített ipari raktárt, ahol régebben lekvárt gyártottak később pedig szénsavas vizet, a tervezők lakássá alakították át.
Jelenleg az épület két egymás melletti lakás...
A berlini stúdió tervezte és kivitelezte azt a projektet, amelyben egy gyár alakult át lakássá.
Az elegáns loftban megtartottak néhány régi elemet a tervezők. A színvilágára a bézs, törtfehér, barn...
