Október 11-én, pénteken 15 órakor tartják Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjának búcsúztatóját a budapesti Szent István-bazilikában gyászmise keretében, a katolikus egyház szertartása szerint.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik fontos magyarországi képviselője.
Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Meghalt Szekó József, Mohács Fidesz-KDNP-s polgármestere pénteken, tragikus körülmények között - közölte a Duna-parti város polgármesteri hivatala az MTI-vel.
Szeptember 20-án, pénteken 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút a budapesti Farkasréti temetőben Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező - közölte az MTI-vel a család pénteken.
Elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának volt elnökségi tagja.
Autóbalesetben életét vesztette LaShawn Daniels amerikai Grammy-díjas dalszerző.
Meghalt Fekete Gyula zenész, zeneszerző, szövegíró, a Hungária és Dolly Roll együttesek szaxofonosa és énekese - közölte a gyászoló család az MTI-vel.
Post mortem a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsolt aradi hegymászót.
Elhunyt 99 évesen Edward Lewis, a Spartacus és az Eltűntnek nyilvánítva producere, aki segített megtörni a hollywoodi feketelistát azzal, hogy alkalmazta a politikai nézetei miatt meghurcolt Dalton Trumbót.
Négyszázzal többen haltak meg Hollandiában a nyári hőhullám tetőzésekor, július végén, mint az átlagos hőmérsékletű nyári időszakban "szokásos" hetekben - közölte a holland sajtó pénteken a holland statisztikai hivatal (CBS) frissen közzétett adataira hivatkozva.
