Palkovics: egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye

Egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Z-épülétének 10. emeletén létrehozott startup inkubációs központ átadásán.

Innovációs platformot hoztak létre a Pannon Egyetemen

A gazdasági, piaci igényeket és az egyetemben rejlő tudományos lehetőségeket összekapcsoló platform jött létre a veszprémi Pannon Egyetemen, amelynek célja a térség innovációjának előmozdítása - jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke kedden.

Innovációs szövetség: február 12-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra

Február 12-ig lehet pályázni a 28. Magyar Innovációs Nagydíjra, amelyre olyan cégek jelentkezését várják, amelyek 2019-ben jelentős üzleti eredményt értek el valamilyen innováció megvalósításával, értékesítésével és alkalmazásával.

Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató verseny első fordulójának eredményét

Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató verseny első fordulójának eredményét - közölte a Magyar Innovációs Szövetség az MTI-vel hétfőn.

Átadták a 2019-es Gábor Dénes-díjakat

Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2019-es Gábor Dénes-díjakat kedden a Parlamentben, Budapesten.

Magyar résztvevője is volt a stockholmi fiatal tudósok szemináriumának

Fiatal magyar tudós, Vámosi Flórián Balázs képviselte Magyarországot a Stockholmban tartott nemzetközi ifjúsági tudományos szemináriumon és az azt lezáró Nobel-díjkiosztási banketten, ahol együtt vacsorázott a svéd királyi családdal és az idei Nobel-díjasokkal.

Meghirdették az idei Magyar innovációs nagydíj pályázatot

Meghirdették a 28. Magyar innovációs nagydíj pályázatot szerdán Budapesten.

Palkovics: Magyarország 2018-ban költött GDP-arányosan a legtöbbet kutatás-fejlesztésre

Magyarország innovációs teljesítményének növelése érdekében hangsúlyos törekvés az egyetemekre épülő innovációs ökoszisztéma létrehozása.

Területi Innovációs Platform alakult Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem, kutatóintézetek, cégek, szakmai szervezetek részvételével Területi Innovációs Platform (TIP) alakult kedden Szegeden.

Parragh László: a tudásnak és az innovációnak fontos szerepe van a hozzáadott érték alakulásában

A versenyképességi elemek közül a tudásnak, az innovációnak óriási szerepe van a hozzáadott érték alakulásában - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán a Figyelő üzleti hetilap TOP200 konferenciáján, Budapesten.

Területi innovációs platform alakult Debrecenben

Területi innovációs platform (TIP) megalakításáról írtak alá alapító nyilatkozatot szerdán a debreceni Egyetemen (DE) a felsőoktatási intézmény és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) képviselői.

Valor Zrt.: segíteni kell a feltalálókat a termék értékesítésében

Az ötlettől a termék értékesítéséig sok lépés van, ezért segíteni kell a feltalálókat a cél elérésében - mondta a Valor Hungariae Zrt. (Valor) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.