Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Új ötletek, innovatív megközelítés és célzott nemzetközi együttműködés kell ahhoz, hogy a közlekedés a jövőben is támogatni tudja a gazdasági növekedést - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A 2019. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetem és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kap támogatást.
Még egy hétig lehet jelentkezni a World Robot Olympiad (WRO) legorobot nemzetközi verseny selejtezőire - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
Biotechnológiai tudásparkot hoznak létre három egyetem és egy fővárosi kerület támogatásával, ennek az a jelentősége, hogy a tudósokat és az ipari szereplőket összehozza - mondta Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Az önvezetési technológia alkalmazására leginkább felkészült országok világrangsorában a KPMG a 21. helyre sorolta Magyarországot, a listát Hollandia vezeti, a második Szingapúr, míg a harmadik Norvégia lett.
Tudástermelésre és -áramlásra, együttműködésre, valamint tudásfelhasználásra és vállalati innovációra épül a 2021 utáni fejlesztési időszakra szóló új nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs stratégia.
Három milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a jelen és a jövő házait bemutató Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi házépítő verseny megrendezésére.
Meghosszabbították a Mathias Corvinus Collegium és a T-Systems közös, egyetemistáknak szóló okosváros-ötletversenyének nevezési határidejét, a csapatversenyre március 2-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.
A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani, ezért lehetővé tenné, hogy a cég magyar menedzsmentje vagy egy magyar tulajdonú alapítvány gyakorolja a tulajdonosi jogokat.
Innovációs ötletversenyt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal - hangzott el péntek reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió műsorának közös adásában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Idén április 4-én és 5-én negyedik alkalommal rendezi meg az Antall József Tudásközpont a kelet-közép-európai régió legfontosabb innovációs fórumát, a think.BDPST konferenciát.
Sikeresen zárultak az idei innovációs pályázatok, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) pályázatain a meghirdetettnél nagyobb összeghez, összesen csaknem 80 milliárd forinthoz jutottak a jelentkezők - közölte szerdán az NKFI Hivatal elnöke.