Ciszjordániában is palesztin titkos alagutak után kutat az izraeli hadsereg néhány hónapja létrehozott egyik különleges egysége - jelentette katonai beszámolók alapján kedden a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.
Az izraeli hadsereg felelősei bemutatták a hadikabinetnek a palesztin civil lakosság kimenekítésének terveit a Gázai övezetben folyó harcok területéről, és ismertették a készülő hadműveleti terveket - jelentette be közleményben a miniszterelnöki hivatal Izraelben hétfőn.
Izrael nyilvánosságra hozta újabb három elesett katona nevét az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni háború 130. napján, kedden.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőre virradóra kiszabadított két, a Gázai övezetbe hurcolt túszt.
Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja támadó hadműveleteit és előrenyomulását a Gázai övezetben - jelentette be a katonai szóvivő csütörtök reggel.
Az izraeli hadsereg újabb, a Hamász palesztin iszlamista szervezet építette alagutakat keres a Gázai övezetben - jelentette a Walla hírportál katonai beszámolókra hivatkozva kedden.
Az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezet több részén is támad egy időben a harcok 58. napján - jelentette a helyi média hétfőn.
Az izraeli hadsereg erői éjjel behatoltak a Hamász irányítóközpontjaként meghatározott Sífa Kórházba a Gázai övezet északi részén - jelentette be a hadsereg katonai szóvivője szerdán.
Az izraeli hadsereg egyik kommandója elfoglalta a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai rendőrségének főhadiszállását, erről videofelvételt készített, és a hadsereg közzétette ezt - jelentette be kedden egy katonai szóvivő.
Több tucat palesztin fegyveres iszlamistát ölt meg az izraeli hadsereg a Gázai övezet szárazföldi hadműveletének kibővítésével, ciszjordániai razzián, és a libanoni határnál - tudatta a katonai szóvivő hétfőn.
Az izraeli hadsereg tovább bombázza az ellenséges állásokat a Gázai palesztin övezetben, valamint a szíriai és a libanoni határnál - jelentette ki a katonai szóvivő szerdán.
Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés - közölte külföldi újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője csütörtökön.