IVSZ: Magyarország lemaradásban van a kkv-k digitális felkészültsége terén

Magyarország jó minőségű optikai hálózati infrastruktúrával rendelkezik, de továbbra is lemaradásban van az üzleti digitalizáció és a kulcstechnológiák alkalmazása terén - hívta fel a figyelmet az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége.

MKIF Zrt.: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. készíti a miniszterelnök által kért jelentést az M1-es autópályán történt baleset kapcsán

A koncessziós szerződésben vállalt feladatok műszaki megfelelőségének ellenőrzéséért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felel, ez a cég készíti a jelentést, amelyet a miniszterelnök kért az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről.

Jelentősen nőtt a BÉT eredménye tavaly

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tavaly 4,338 milliárd forint összbevételt ért el, 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

ENSZ: négy százalékkal nőtt a nemzetközi turisták száma tavaly

A nemzetközi turisták száma 4 százalékkal nőtt 2025-ben. Mintegy 1,52 milliárd ember utazott világszerte tavaly, közel 60 millióval több, mint 2024-ben az ENSZ madridi székhelyű idegenforgalmi szervezetének (UNWTO) keddi jelentése szerint.
Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

IFPI: az Európai Unióban 9,1 százalékos növekedést ért el a zeneipar

A zeneipar bevételei az EU-ban tavaly elérték az 5,7 milliárd eurót, ami 9,1 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Öt negyedéve a leggyengébb negyedéves növekedést érte el a második negyedévben az euróövezet

A második negyedévben 2023 vége óta a leggyengébb negyedéves GDP-növekedést ért el az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokra támaszkodó szerdán publikált jelentése szerint.

Az EP LIBE bizottsága bemutatta a jogállamisági küldöttségének jelentését a magyarországi látogatásról

Bemutatta kedden az Európai Parlament polgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) az április 14-16. között Budapesten tett jogállamisági küldöttség jelentését.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerint Iránban tavaly legalább 975 embert végeztek ki

Iránban tavaly legalább 975 embert végeztek ki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szerdán benyújtott jelentése szerint.

Az EP aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt - tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az izraeli diaszpóraügyi tárca szerint a nyugati országokban erősödik az antiszemitizmus

Az izraeli diaszpóraügyi minisztérium friss jelentése élesen bírálja a nyugati országok egyetemeit, médiáját és közösségi hálózataikat, mert szerinte hozzájárulnak az antiszemitizmus világszintű terjedéséhez - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.

MNB: fellendülés előtt állhat a kereskedelmi ingatlanok piaca

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett jelentése szerint fellendülés előtt állhat a kereskedelmi ingatlanok piaca, amely több éven át tartó mélypontról mozdult el a tavalyi adatok alapján mind belföldön, mind a térség más államaiban.