Sofron kétmeccses eltiltása

Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott Sofron István, a jégkorong Erste Ligában listavezető MAC HKB Újbuda válogatott csatára, amiért csütörtökön a Titánok ellen 7-1-re megnyert találkozón botvéggel megszúrta ellenfelét.

Először lépte át az európaiak aránya a 30 százalékot

Először lépte át a "bűvös" harminc százalékot az európai jégkorongozók aránya az észak-amerikai profiligában (NHL) a nemzetközi szövetség (IIHF) kimutatása szerint.

Az elnök optimista, de szerinte áldozatokra is szükség lesz

Optimista a 2021/22-es szezont illetően Gary Bettman, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elnöke, de kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatt további áldozatokra lesz szükség a liga, a klubtulajdonosi kör és a játékosok részéről is a következő néhány évben.

Jagr, az élő NHL-legenda ismét a jégen

A cseh jégkorong élő legendája, Jaromir Jagr 48 évesen is folytatja sportpályafutását: szülővárosa, Kladno - amúgy általa tulajdonolt - klubcsapatának játékosaként újrakezdi az edzéseket, és bajnoki mérkőzéseken is szerepelhet.

Kóger Dániel az FTC jégkorongcsapatához igazol

A magyar válogatott alapemberének számító Kóger Dániel a Ferencváros jégkorongcsapatához szerződik.

Közönségszórakoztató játékot vár a lengyelek ellen az új hokikapitány

Gyors, közönségszórakoztató, de ugyanakkor fegyelmezett hokit szeretne megvalósítani a magyar férfi jégkorong-válogatottnál Sean Simpson, az új szövetségi kapitány.

A lett kormányfő ellenzi a jégkorong-vb közös rendezését Fehéroroszországgal

A lett miniszterelnök kételkedik benne, hogy biztonságosan lebonyolítható a férfi jégkorong-világbajnokság Fehéroroszországban, amely Lettországgal együtt társrendezője a jövő évi eseménynek.

Nem lesz Winter Classic és All Star-gála

Bármikor is kezdődik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2020/21-es idénye, az biztossá vált, hogy nem rendezik meg a következő szabadtéri Winter Classicot és az All Star-gálát.

Ismét módosult a DVTK programja

A pénteki nemzeti ünnep, valamint a koronavírus-járvány miatt ismét módosult a szlovák jégkorongligában szereplő DVTK Jegesmedvék programja.

Elmarad a szombati Fehérvár-Vasas mérkőzés is Győrben

Elmarad a szombatra, az új győri csarnokba kiírt Fehérvári Titánok - Opten Vasas HC mérkőzés a jégkorong Erste Ligában, mert a hazai csapat keretében és a stábtagok között koronavírussal fertőzöttek vannak.

Új névadó szponzorral a további fejlődés a cél a Vasasnál

Új névadó szponzorral továbbra is a folyamatos fejlődés a célja az Erste Ligában érdekelt Vasas HC jégkorongcsapatának.

A MAC-HKB - Vasas mérkőzéssel indul az új szezon szombaton

A MAC-HKB - Vasas mérkőzéssel indul szombaton a jégkorong Erste Liga 2020/21-es idénye.