Hollandia több menedékjog iránti kérelmet utasított el tavaly, mint amennyit jóváhagyott

A bevándorlási ügyekért felelős holland hatóságok a korábbi évekkel ellentétben több menedékjog iránti kérelmet utasítottak el tavaly, mint amennyit jóváhagytak, az elutasítási arány 56 százalékkal volt magasabb 2025-ben, mint egy évvel korábban - ismertette a holland statisztikai hivatal (CBS).

Csaknem 47 millió forintnyi kérelemről döntött a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetősége

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat február elején megtartotta elnökségi, kuratóriumi és felügyelőbizottsági ülését.

OH: már beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek

Megnyílt december 29-én az Oktatási Hivatal (OH) informatikai felülete, amelyen benyújthatók a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek, a dokumentumokat 2026. január 19-ig lehet beadni.

A Svájci Legfelsőbb Bíróság elutasította Kenderesi Tamás kérelmét

A Svájci Legfelsőbb Bíróság nem adott igazat az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamásnak, akinek így érvényben marad doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása, illetve anyagi tartozása van Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) felé.

AM: már benyújthatók a tanyafejlesztési pályázat támogatási kérelmei

A kormány célja, hogy olyan fejlesztési lehetőségeket biztosítson a tanyán élők számára, amelyek hozzájárulnak az élhető környezet fenntartásához, a korszerű infrastruktúra kiépítéséhez, valamint a lakhatási körülmények javításához.

Helyt adott a bíróság a fővárosi önkormányzat azonnali jogvédelem iránti kérelmének

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

OH: január 20-ig lehet kérelmezni az iskolakezdés halasztását

Legkésőbb január 20-a éjfélig lehet beadni a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmeket - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel.

Uniós ügynökség: az év végig egymillió menedékjog iránit kérelmet adhatnak be az EU-ban

Az év első hat hónapjában mintegy 513 ezer menedékjog iránti kérelmet adtak be az uniós tagországok illetékes hatóságaihoz, a beadott kérelmek száma várhatóan egymillióra emelkedik az év végéig - közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) hétfőn.

Energiaügyi Minisztérium: nyolc újabb területre igényelhető szénhidrogén kutatási és kitermelési koncesszió

A belföldi kitermelés fokozása, az importkitettségek mérséklése érdekében újabb bányászati koncessziókat hirdetett meg az Energiaügyi Minisztérium (EM) - jelentették be az MTI-hez szerdán eljutatott közleményben.

Az ügyészség elutasította Dobrev Klára a zsebszerződés miatt ügyészi perindításra irányuló kérelmét

Mivel a szerződések semmisségét alátámasztó tény vagy adat az ügyészségi vizsgálat során nem merült fel, ezért a Fővárosi Főügyészség a csütörtöki állásfoglalásával elutasította Dobrev Klára csongrádi ingatlanok jogellenes megszerzésére utaló kérelmét.

EM: tízezernél több támogatási kérelemnél tart a Napenergia Plusz Program

Hétfőn meghaladta a tízezret a modern napelemes rendszerek létesítését támogató pályázatra beérkezett támogatási kérelmek száma, és biztosra vehető a további növekedés, hiszen az előregisztrációs körben 27 ezernél többen jelentkeztek a zöldenergia tárolását és termelését ösztönző kiírásra.

Miniszterelnökség: már a kormányablakokban is lehet kérelmezni a menedékes státuszt

Újabb, az ukrajnai háború elől menekülőket segítő jogszabályt fogadott el a kormány: hétfőtől a kormányablakokban is benyújtható a menedékeskénti elismerés iránti kérelem, nemcsak az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.